Magyar mérföldkő: Rúzsa Magdi aranylemezét NFT formában is kiadták

Telt házas koncerttel és a világon elsőként NFT formájában is átadott aranylemezzel ünnepelte Rúzsa Magdi a várva várt visszatérését a színpadra.

Július 1-jén a Budapest Parkban rajongók ezrei énekelhették együtt Rúzsa Magdi csodás dalait, hiszen útjára indult az egész nyáron átívelő Papírsárkány turné. Az énekesnő azonos című vadonatúj dala ezen az estén debütált élőben, ám a másfél órás koncerten természetesen hallhatóak voltak a “Karma” című album dalai is, kiegészülve Magdi legnagyobb slágereivel, mint az “1 x fent 1 x lent”, az “Április”, az “Érj hozzám” vagy épp a “Szerelem”.

A koncert előkészületei közben, a kulisszák mögött Magdi átvehette a legutóbbi, “Karma” című albumáért járó aranylemezt, amely viszont egy igazi mérföldkőnek számít a magyar zeneiparban, ugyanis az énekesnő digitális zeneterjesztéssel foglalkozó partnere, a WMMD (WMMusicDistribution Kft.) – a világon talán elsőként – MAHASZ által hitelesített aranylemezt NFT (nem helyettesíthető token) formában is kiadta.

“A WMMD mindig is igyekezett megtalálni azokat az eszközöket, újításokat, melyek nemcsak látványosak, de valóban segítik a független előadók munkáját. A web 3.0 technológiával már lassan 2 éve aktívan foglalkozunk annak érdekében, hogy a szolgáltatásunkba be tudjuk építeni azokat az elemeket, amelyeket hasznosítani tudnak a partnereink. Az idei nagy web 3.0 projektünk első eleme az NFT arany- és platinalemez, melyet terveink szerint még az év vége előtt további újdonságok követnek majd. Az aranylemezek témájában sem ez az egyetlen újításunk, partnereink hamarosan értesülhetnek majd arról, hogy milyen egyéb ehhez kapcsolódó funkciókkal bővül a szolgáltatásunk. Nagyon örülünk, hogy a MAHASZ-ban partnerre találtunk, és közösen indíthatjuk útjára ezt a projektet” – mondta Sebestény-Gallasz Enikő, a WMMD vezetője.