Már kriptóval is vehetsz Tesla, Google vagy Apple részvényt

Van egy jó hírünk azok számára, akik szeretnének (például) Tesla részvényt venni kriptovalutával – mostantól egy új kriptotőzsdén keresztül is lehet vásárolni részvényeket nagy, tőzsdén jegyzett vállalatokban.

Tegnap startolt a Nemzetközi Blokklánc Fejlesztési Tartalék (IBMR) új kriptotőzsdéje, a MESE.io, ami lehetővé teszi, hogy tőzsdén jegyzett társaságok értékpapírjaival kereskedjünk kriptovalutát használva. A kriptotőzsdén akár mikrorészvényeket is vehetünk, melyek egy vállalat részvényének tört részét képviselik – akár olyan kicsi értékben, mint az értékpapír árának egy tízezrede.

Az alapötlet tehát, hogy a befektetők a részvényeknek kisebb százalékát birtokolják, egy teljes részvény helyett. A Tesla esetében például ez azt jelenti, hogy ha valaki szeretne részvényes lenni, nem kell a mostani kb. 420 dolláros áron beruháznia egy teljes részvényre, hanem ennek akár töredékéért is tulajdonolhat egy kis szeletet a Teslából.

Az ötlet maga nem új – a népszerű tőzsdei felületeken, mint az amerikai Robinhood-on vagy az eToro-n már bevett szokás, hogy a befektetni vágyók tört részvényeket is tudnak vásárolni.

Új pénzügyi lehetőségek a feltörekvő piacok számára

A hagyományos online platformokkal szemben azonban a MESE.io motorja a kripto, amit az Algorand blokklánca és a ChainUp digitális felhőalapú tőzsde technológiája hajt. A mostani induláskor hét globális technológiai részvény áll rendelkezésre a befektetni vágyóknak: a Microsoft, az Apple, a Tesla, a Twitter, az Amazon, a Netflix és a Google.

Sinjin David Jung, az IBMR ügyvezető igazgatója szerint a kripto fő előnye, hogy a tulajdonosok bármikor eladhatják mikrorészvényeiket másodlagos piacokon, tehát akár a MESE.io platformján kívül is kereskedhetnek velük.

A Robinhood-on is lehet ugyan részvényeket küldeni brókercégeknek, de ezeket regisztrálni kell. Illetve a kripto nagy előnye globális, szemben sok, csak Amerikában működő platformmal.

Jung egy sajtóközleményében kiemelte: “Nem a jelenlegi rendszer felosztásáról van szó, hanem új pénzügyi lehetőségek létrehozásáról, amelyek a feltörekvő piacokon is működnek, ahol akár egyetlen dollár is számít.

Kapcsolódó:

A kiemelt képet Daniel Oberhaus készítette.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük