Masszív: 25 000 blockchain startup próbált saját tokent kibocsátani Kínában

Több ezer kínai blockchain startup próbált saját kriptovalutát kibocsátani az országban, állítja egy magas rangú tisztviselő.

A kínai központi bank (PBoC) vezetésével öt pénzügyi és technológiai orientációjú hatóság csütörtökön közzétette a blockchain kékkönyvet, amelyben részleteztek a blokklánc szektor illegális és megtévesztő sémáit.

A kínai blokklánc vállalkozások körülbelül 89%-a – mintegy 25 000 entitás – próbált meg saját tokeneket kibocsátani, és csak 4000 volt olyan, ami mellett blokklánc alkalmazások fejlesztését is vállalta. Ezt Yedong Zhu mondta el a kínai állami CCTV-nek, aki a Beijing Blockchain Application Association vezetője.

A leggyakoribb kriptográfiai tokenkibocsátási sémát, az ICO-t a kínai kormány 2017-ban tiltotta be és ítélte illegálisnak. Ám ennek ellenére továbbra is virágzik a kriptovaluta szektor más ága, mint például a kriptovaluta bányászat vagy kereskedelem.

Kína ugyanakkor elszánta magát, hogy mialatt a Bitcoin mögötti technológiát teljes erőbedobással támogatja (lásd Hszi Csin-ping elnök szavait), addig a sokak által a blockchain killer appjának nevezett kriptovalutákat tűzzel-vassal üldözni fogja. E célból a nagyobb városokban, mint Peking és Sanghaj, a hatóságok újabb intézkedéseket hoztak a kriptovaluta tőzsdék betiltására.

A hatóságok olyan messzire mennek, hogy még az ICO-befektetéseket hirdető marketingügynökségeket is bezárják.

A jelentésből az is kiderül, hogy a 28 000 blockchain startup fele Kína déli részén, a kínai Szilícium-völgy mellett található Guangdong tartományban található, míg a maradék Pekingben és Sanghajban.

“Gondoskodnunk kell arról, hogy a blokklánc cégek, amelyek illegálisan gyűjtenek pénzt és pénzügyi csalásokat követnek el, ne kerüljenek bele a kormányzati blokklánc támogatási programokba” – nyilatkozta Zhu.

A jelentés azon három kékkönyv egyike, aminek feladata, hogy útmutatóul szolgáljon a kínai hatóságoknak a feltörekvő fintech ipar szabályozásában. A másik két jelentés a szabályozók által használt technológiákra és a pénzügyi technológiákra összpontosít.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük