Meggyógyult az 1-es számú olasz beteg

Nagy visszhangot váltott ki az egy héttel ezelőtt megjelent cikkünk, melyben valós számokkal próbáltam szemléltetni az koronavírus járvány terjedését Olaszországban. Azóta sok minden történt. Múlt hétvégén már nem énekelt senki az erkélyeken, nem játszotta senki sem az olasz himnuszt az ablakból, hiszen naponta több, mint 700 beteg hunyt el és majdnem 5000 volt az új fertőzöttek száma. Most viszont úgy tűnik, hogy van fény az alagút végén.

Folyamatos csökkenés

Harmadik napja ugyanis folyamatos csökkenés tapasztalható az új esetek számát illetően. Hétfőn még 3780 új beteget regisztráltak a hatóságok, míg tegnap már csak 3612 főt. A gyógyultak száma 894 fővel nőtt 24 óra alatt, ezzel összesen 8326 ember gyógyult meg. Sajnos a halottak száma továbbra is elképesztően magas, tegnap 743 halálesetet jelentettek, de a hatóságok úgy vélik, hogy végre felcsillant a remény csillaga, ugyanis a két héttel ezelőtt hozott intézkedések mégis csak megtették hatásukat. Az olasz kormány persze azóta két új határozatot hozott. Szombaton késő este Giuseppe Conte olasz miniszterelnök bejelentette, hogy minden, nem létfontosságú gyárnak is be kell zárnia április 3-ig.

Ezt a döntést várta mindenki, hiszen mi értelme volt bezárni az üzleteket és vendéglátóegységeket, ha minden reggel és este tömött buszok és vonatok vitték a gyárak dolgozóit. Tegnap este újabb bejelentés érkezett, miszerint a kormány a vészhelyzet állapotát július 31-ig fenntarthatja, de ez nem azt jelenti, hogy eddig korlátoznák a szabad mozgást. Megemelték a szabályszegőket sújtó büntetés mértékét, mely 400 eurótól akár 3 000 euróig is terjedhet. A büntetés összegének emelésére azért volt szükség, mert a múlthéten 98 ezer bírságot szabtak ki a hatóságok. Az emberek idióta indokokkal továbbra is mászkálnak az utcán, nem foglalkozva sem saját, sem hozzátartozóik egészségével. Emellett pedig felhatalmazást kaptak a tartományi elnökök a kereskedelmi egységek 30 napig tartó bezárására, amennyiben az adott tartományban kiemelkedően magas a fertőzöttek száma.

Hivatalosan is engedélyezésre került a drónok használata, mellyel a hatóságok a települések utcáin lévő mozgást ellenőrizhetik. A helyzet tehát még mindig aggasztó, de tegnap némi jó hír is napvilágot látott. Az első számú beteg több, mint egy hónapig tartó kórházi kezelés után végre hazatérhetett. A betegnek viszont neve is van. Ismerjétek meg Mattia történetét!

Egy lombardiai kisvárosból az újságok címlapjára

Mattia, az a fiatalember, akitől ez az egész elkezdődött, most végre elhagyhatta a paviai kórházat. Kapott ugyanis egy második esélyt. A valaha történt legszebb dolog pedig az volt az életében, mikor újra magától lélegzett.

“Nehéz ezek után elmesélni a történetem,” nyilatkozta a koronavírus járvány első olasz fertőzöttje. “Emlékszem, hogy a codogno-i kórházban ápoltak. Azt mondták, hogy 18 napig voltam az intenzív osztályon, mivel nem tudtam magam lélegezni. Aztán átvittek a fertőző osztályra, ahol ismét kapcsolatba kerültem a való világgal és a legegyszerűbb és legszebb dolog az volt, mikor elkezdtem magam lélegezni. Ebből a betegségből ki lehet gyógyulni, de a megelőzés alapvető fontosságú. Otthon kell maradni, távol a barátoktól, a rokonoktól. Szerencsés voltam, mert kiváló kezelést kaptam”, tette hozzá megtörten.

A majdnem végzetes vacsora

A 39 éves Mattia, az Unilevernél vezető, aki az elmúlt hónapban megjárta a poklok poklát. Közel 3 hétig volt kritikus állapotban, de megvívta harcát és felépült. Tette ezt azért, mert felesége néhány napon belül életet ad első gyermeküknek. De ez az időszak számukra nemcsak az örömről, hanem a gyászról is szól, hiszen Mattia két napja elvesztette édesapját. Az egész család, a várandós feleségét is beleértve megfertőződött. A férfi édesanyja és felesége legyőzte a kórt, édesapja viszont nem bírt megbirkózni a koronavírus okozta súlyos tüdőgyulladással.

Családjának kálváriája és az országot sújtó járvány február 18-án kezdődött, amikor is a férfi először ment el a Codogno városi kórházba kivizsgáltatni magát. Az orvosok erősködtek, hogy maradjon, de inkább hazament, hiszen úgy gondolta, hogy sportos életmódjának köszönhetően az ő szervezete vasból van, holmi vírus nem gyengítheti le egy olyan atléta testét, aki néhány nappal ezelőtt még két félmaratont is lefutott.

A járvány kitörése

Február 20-án reggel mégis visszatért a kórházba, mivel akkor már nehezen lélegzett és minden levegővétel fájdalmat okozott. Ezek egyértelmű jelei voltak a tüdőgyulladásnak. Annalisa Malara aneszteziológus beszélt a beteg feleségével. A várandós asszony elmondta neki, hogy férje korábban egy Kínából hazatért barátjával vacsorázott. Ekkor javasolta a doktornő az azonnali koronavírus tesztet, amely nemsokkal a tamponos mintavétel után pozitív lett.

Ekkor szabadult ki a COVID-19 szelleme a palackból és forgatta fel egész Olaszország életét. Mattia ugyanis tudtán kívül akkora már megfertőzte kedvenc bárjának tulajdonosát és annak több törzsvendégét. Az amatőr focicsapatában játszó játékosokat, a családját, a háziorvosát és a kórház sürgősségi osztályán több orvost, ápolót és ott várakozó beteget.

Először a codogno-i kórházban kezelték, ahol néhány nap után válságos állapotba került. Intubálták, majd március 9-én, hétfőn, átvitték a paviai San Matteo kórház fertőző osztályára, ahol 18 napot töltött az intenzíven. Állapotát az orvos stabilnak nevezték. Az orvoscsoport Raffaele Bruno professzor vezetésével minden lehetséges vírusölő és gyulladáscsökkentő keveréket kipróbált.

“Hol vagyok Lodi-ban?”, ezek voltak Mattia első szavai. Ekkor végre önállóan tudott lélegezni, ezért átszállították az úgynevezett szubintenzív osztályra. Felesége nem is kaphatott volna szebb üzenetet a kórházból, mint azt, hogy Mattia jól van, kikerült az intenzív osztályról. Tegnap pedig végre hazamehetett, ahol hamarosan újabb nagy feladat vár rá, az apaság.

Kutatások, vakcinák, tesztek

Nemcsak az Egyesült Államokban vagy Németországban, hanem Olaszországban is gőzerővel dolgoznak egy lehetséges koronavírus elleni vakcinán. Az első számú járványügyi kórház, a római Spallanzani és a CNR (Centro Nazionale Ricerca) az Országos Kutatási Központ 8 millió eurót kapott egy lehetséges ellenszer kifejlesztésére. A kutatási folyamatokat egy nemzetközi bizottság fogja felügyelni, melyhez más kutatócsoportok illetve hatóságok is csatlakoznak, melyek garantálják a megfelelő engedélyek minél előbbi kibocsátását. A két intézet együttműködése két évre szól.

Nicola Zingaretti, Lazio tartomány elnöke, aki maga is fertőzött volt, a betegség legyőzése után visszatért a munkába. Azt nyilatkozta a pénzügyi támogatással kapcsolatban, hogy “szakértelmünkkel és a kutatásra adott 8 millió euróval egy olyan COVID-19 elleni oltást szeretnénk elérhetővé tenni az olasz nép és a világ számára, amely a jövőben rengeteg életet menthet meg.”

Közben több meglévő vakcinát is teszteltek a súlyos állapotban lévő betegeken, de nagy részük nem bizonyult hatásosnak. A HIV és ebola elleni oltás nem hozta meg a hozzá fűzött reményeket. Több kórházban viszont pozitív eredményeket tapasztaltak egy arthritis-nél alkalmazott készítménnyel kapcsolatban. Remélhetőleg használni fog és széleskörűen elterjed, hiszen így időt lehetne nyerni és több pácienst megmenteni.

Ami pedig Veneto-t illeti…

Türelmesen várjuk a karantén végét. Ha minden jól megy április 3-án szabadulunk, bár túl szép, hogy igaz legyen. Ma megkaptuk a tartomány által rendelt maszkokat, amit a polgárvédelem hozott házhoz.

Az élelmiszerboltok, patikák, állateledel boltok, postahivatalok nyitva vannak, minden más üzlet, étterem, bár, kávézó, fodrászat alig várja, hogy kinyithasson. Sok nagy divatmárka mint például az H&M, az OVS és a Zara likviditási problémákkal küzdenek, ezért a kormányhoz fordultak segítségéért. A divatcégeket tömörítő egyesület azt nyilatkozta, hogy akár 100 ezer munkahely is veszélybe kerülhet, ha sürgősen nem kapnak támogatást. Sajnos a turizmus szektort már bedarálták a vírust miatt hozott intézkedések, úgy néz ki, hogy ez most más szektorra is átterjed.

Egyes magyar híroldalak információval ellentétben, viszont továbbra sincs áruhiány sehol. Az élelmiszeripari cégek működnek, a szállítás nem akadozik, a boltok polcai tele vannak. Az emberek nem rohannak készpénzt levenni a bankautomatákhoz attól rettegve, hogy összeomlik az olasz bankrendszer. Ezt néhány magát influenszernek valló személy is előszeretettel terjeszti. Ezért kérek mindenkit, mielőtt ilyen jellegű információkat osztana meg a közösségi oldalakon, tájékozódjon, hiszen a pánikkeltésre továbbra sincs semmi szükség. Ebben a helyzetben ugyanis a legjobb amit tehetsz az, ha otthon maradsz.

>>>Válts stabilcoinokat a CoinCashnél! Kattints a részletekért!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük