Milyen kriptót vegyek 2023 szeptemberben?

Ismét eltelt egy hónap az évből, így a lelkes kereskedők már a szeptembert köszönthetik. Ennek tükrében írásunkban megvizsgáljuk, melyek azok a kriptok amiket érdemes lehet ebben a hónapban megvásárolni.

Ha mindig új projektekre vadászol, vagy csak érdekel hogy milyen kriptokkal tudnád színesíteni a portfóliód, esetleg a passzív jövedelem a gyengéd, akkor cikkünk neked szól!

Wall Street Memes ($WSM)

A Wall Street Memes előértékesítése 3 hónappal ezelőtt indult, és mostanra a csapat több mint 25 millió dollárt tudott gyűjteni.

Írásunk idején már csak az utolsó szakaszhoz lehet csatlakozni, amiben egy érme ára 0.0337 dollár. Ennek ellenére továbbra is megéri vásárolni a $WSM-ből, több szempont miatt is.

Egyrészt, mivel a csapat mögött nagyjából 1 millió lelkes követő áll, így várhatóan a listázás után hatalmas erősödésre lehet majd számítani. Míg konzervatív elemzők szerint nagyjából 1000%-os növekedésre várható, merészebb youtuberek szerint a 100-szoros megtérülés sem zárható ki.

Természetesen előre nem lehet megmondani, hogy mi fog történni, az azonban jól látszik, hogy a kereskedők kifejezetten lelkesek a Wall Street Memes várható sikere kapcsán.

A másik fontos oka a sikernek pedig az előző napok során bemutatott stakelési rendszer. Ennek segítségével bárki könnyedén juthat passzív jövedelemhez, akár már a listázás előtt. A részvételhez pedig nem kell mást tenned, csak a vásárlást követően a Wall Street Memes oldalán a stakelés gombra nyomni.

Itt ismét kapcsold össze a tárcádat, majd add meg, hogy mennyi érmét szeretnél lekötni. Végezetül hagyd jóvá a folyamatot, és máris élvezheted a passzív jövedelemszerzés minden előnyét.

Fontos azonban kiemelni, hogy a lekötési idő minimum 7 nap, vagyis ennél korábban nem férhetsz hozzá majd az érméidhez. Mostanáig közel 250 millió $WSM lett lekötve, vagyis nagyjából minden 4. token stakelve van.

Wall Street Memes stakelés

A listázás 26 nap múlva várható és a készítők ígérete szerint a legnagyobb kriptotőzsdéken is elérhető lesz a $WSM. Erre pedig minden esély meg is van, hiszen az idei év során keresve is nehéz lenne sikeresebb projektet találni a Wall Street Memes-nél.

Ha csatlakoznál, azt nem csupán Etheruem és Tether, hanem bankkártya használatával is megteheted.

Adj egy esélyt az év legjobb lehetőségének!

Nézd meg a Wall Street Memes oldalát

Sonik ($SONIK)

A Sonik egy apró piaci részesedéssel rendelkező mém érme, ami napokon belül listázásra fog kerülni Uniswapon.

A készítők mindössze 2 millió dollár összegyűjtését tűzték ki célul, amiből csupán néhány nap leforgása alatt közel 1 millió dollár teljesült is.

A Sonik, ahogy arra a projekt nevéből is következtetni lehet, a Sonic a sündisznóból készült mémek látványvilágát használja fel. A sokak által ismert dizájnnak, illetve a humoros stílusnak köszönhetően pedig egészen biztosan sokan a szívükbe fogják zárni Sonikot.

Sonik ütemterv

A csapat tervei szerint pedig a listázás után nem lesz megállás, így folyamatosan arra fognak törekedni, hogy a projekt mérete minél hamarabb elérje a 100 millió dollárt.

Amikor pedig ez bekövetkezik, a most csatlakozó befektetők nem kevesebb mint közel 50-szeres haszonra tehetnek szert. Bár ez elsőre légből kapottnak tűnhet elég ha csak arra gondolsz, hogy a Pepe értéke egy ponton megközelítette a 2 milliárd dollárt.

Ehhez képest pedig a Sonik 100 millió dolláros piaci kapitalizációja egészen elenyészőnek tűnik.

Szintén fontos még említést tenni róla, hogy a Wall Street Memes-hez hasonlóan a Soniknál is lehetőség van az érméid stakelésére. Ezzel a lépéssel pedig a Sonik mögött álló csapat nem csupán passzív bevételt biztosít a befektetők számára, hanem egyúttal a projekt árfolyamát is stabilizálni tudják.

Hiszen feltételezhető, hogy az éves szinten elérhető közel 100%-os hozam számos kereskedő számára lesz csábító. Ennek egyenes következményeként pedig a hamarosan induló listázás során kisebb lesz az eladási kedv is. Vagyis végső soron a Sonik képes lehet egészen meglepő árfolyamváltozást produkálni a kezdeti időszakban.

Sonik tokenomika

Sonik érmékből összesen 299 792 458 000 érme lesz elérhető, aminek a fele a mostani előértékesítés ideje alatt kerül majd eladásra. További 40% fedezi a stakelést, illetve a fennmaradó 10% a listázás likviditására lesz fordítva.

Az érmekészlet mérete pedig azért ekkora, mert a fény is ennyit halad másodpercenként. Ezzel nem csupán a kék sündisznó hihetetlen sebessége előtt szeretne a csapat tisztelegni, hanem egyúttal így jelzik, hogy a 100 millió dolláros méret is ilyen ütemben teljesül majd.

 

Megnézem az Sonik coin oldalát

YPredict ($YPRED)

A yPredict egy egyedi, elsősorban kereskedések elemzésével foglalkozó Web3 projekt. A fejlesztés során a készítők arra törekedtek, hogy kezdő is profi befektetők egyaránt képesek legyenek megtalálni a tudásszintjüknek megfelelő eszközt.

ypredict rendszer

Az oldal egyik legnagyobb előnye, hogy szemben más hasonló szolgáltatókkal, egy freemium fizetési rendszerre épül. Ennek köszönhetően azok a felhasználók akik rendelkeznek $YPRED érmékke, semmilyen előfizetést nem kell hogy kössenek az oldal használatához.

Vagyis egy egyszeri vásárlással a legnagyobb intézményeket is megszégyenítő elemzéseket tudsz majd elvégezni. Megismerheted a piac aktuális hangulatát, használhatod a mintázatfelismerő rendszert és még számos más (a legtöbb helyen fizetős) szolgáltatáshoz férhetsz hozzá.

Ezek mellett pedig lehetőséged nyílik a yPredict piacterén keresztül különböző mesterséges intelligenciát használó kereskedési modellre előfizetni. Ezeket külső fejlesztői csapatok készítik el, és a yPredict oldalán keresztül érkező bevétel túlnyomó része is hozzájuk kerül.

ypredict uj fooldal

A kereskedési modellek használatával pedig különböző szempontok szerint, akár automatizált kereskedéseket is végre tudsz hajtani. Lehetőséged lesz továbbá megnézni, hogy melyik modell mennyire volt eddig sikeres, így egyszerűen ki tudod majd választani a számodra ideális eszközt.

A yPredict összesen 3.6 millió dollárt gyűjtött, ennek köszönhetően pedig hamarosan listázásra kerülnek a $YPRED érmék.

 

yPredict token vásárlás

Launchpad XYZ ($LPX)

A Web3 egy erősen töredezett területnek számít, amit így továbbra is viszonylag kevés felhasználó ér el. Ezen változtatna a Launchpad XYZ csapata egy olyan ökoszisztémával, amivel könnyedén elérheted a legjobb Web3-as projekteket egyetlen felületen keresztül.

Launchpad XYZ főoldal

Legyen szó play-to-earn játékról, NFT-vásárlásról vagy a legjobb elemzésekről, itt mindent megtalálhatsz majd.

A készítők ráadásul az eddig elért sikereket megkoronázva, további 19% érmét kínálnak fel a korábbi és a mostani vásárlóknak. Érdemes azonban hamar a tettek mezejére lépni ha a bónuszra vadászol, mivel minden héten az extra érme mértéke 1%-kal csökkenni fog.

Ez azonban még nem minden, mivel aki mostanáig még csak fontolgatta a csatlakozást, most teljesen ingyenes tud csatlakozni a Launchpad XYZ Telegram csatornájához. Itt pedig a legjobb kereskedési szignálokat lehet elcsípni, továbbá ha bármilyen kérdésed van vagy tanácsra van szükséged, a csoportban bátran fordulhatsz a projekt fejlesztőihez vagy a közösség tagjaihoz.

Ha szeretnéd jobban megismerni a Launchpad XYZ világát, látogass el még ma a projekt weboldalára.

 

Launchpad XYZ token vásárlás

Ez is érdekelhet:

**Figyelem! Fenti írásunk egy vendégtartalom, és nem minősül befektetési tanácsnak. A BitcoinBázis szerkesztősége nem vállal felelősséget a leírtakért és fokozott óvatosságra inti minden Olvasóját a kriptovaluta, CFD, token, kriptokaszinó, metaverse, DeFi, play-to-earn és ICO/STO/SAFT befektetések kapcsán. Egyéni kutatás és az állítások alapos ellenőrzése maximálisan javasolt. Kereskedj és játssz felelősségteljesen.**