A monetáris mágia vége: az erőforrások szűkösségét nem lehet pénznyomtatással megoldani

Nem a kereslettel, hanem a kínálattal van baj, és ezt nem lehet megoldani több pénz nyomtatásával vagy kamatcsökkentéssel, vagy az infláció felgyorsításával.

Akkora a baj, hogy egy olyan gazdasági világrendben élünk, ahol Keynes és a “kereslet” dominál, ami azt jelenti automatikusan, hogy minden inflációról folytatott vitának Keynesről és a gazdasági bajok gyógyírjáról, a “keresletről” kell szólnia: a keresletet másképp a pénzégetés non plus ultrájának is nevezhetjük.

Keynes megoldása a recesszióra, munkanélküliségre és gyakorlatilag minden más gazdasági betegségre az volt, hogy ösztönözze az áruk és szolgáltatások iránti keresletet azáltal, hogy több pénzt ad az embereknek, megkönnyíti számukra a hitelfelvételt, miközben a kulcsfontosságú ösztönző a fogyasztás előnyben részesítése. Minél több embert ösztönöznek hitelfelvételre és költekezésre, annál nagyobb lesz az áruk és szolgáltatások iránti kereslet, és az ebből eredő növekedés minden gazdasági bajt orvosolni képes.

A produktivitás és a kínálat nem kulcskérdések a keynesi gazdasági rend varázslatos világában: Keynes híresen azt javasolta anno, hogy az emberek bérezése lyukak ásásáért majd azok betemetéséért az egyik legjobb módja annak, hogy pénzt tegyenek a zsebükbe és fogyasztásra ösztönözzék őket.

Kapcsolódó: Mit szeretnek a Bitcoinosok az osztrák közgazdaságtanon?

Ebben a gazdasági rendben az infláció egy hasznos ösztönző arra, hogy az embereket fogyasztásra bírjuk ahelyett, hogy inkább megtakarítanának és befektetnének, mivel egy inflációs rezsimben a követő évben már kevesebbet ér pénzük.

Itt azonban van egy bődületes probléma a keynesi gazdasági renddel: 1932-ben megállította az aranyórát akkor, amikor a bolygó olaj és egyéb erőforrása még szinte végtelennek hatott: a kínálat csak több keresletre várt jelként, hogy elkezdhessen növekedni. Ha nőtt a kereslet, akkor varázslatosan a kínálatnak is párhuzamosan emelkednie kellett.

Keynes ezen csudálatos királyságában minden szűkösség/hiány két okból is csak átmeneti: 1) a javak fundamentálisan végtelennek tűntek; mindig volt valami új erőforrás, ami ki lehetett bányászni, fúrni, nyerni stb., és 2) mindig akadt helyettesítője annak, ami ideiglenesen szűkös: ha a marhahús kínálatot nem lehet emelni a megnövekedett kereslet kielégítésére, akkor az emberek tudnak inkább helyettesítő terméket vásárolni, olyat, amely elméletben korlátlan mennyiségben áll rendelkezésre.

1932-ben a világ még felfoghatatlanul gazdag volt olajban, szénhidrogénekben és ásványkincsekben. A népesség nőtt, de messze nem annyira, hogy lényegesen kihasználja a bolygó mezőgazdasági kapacitását és édesvíz kínálatát. Lényegében minden végtelen volt: a szűkösség átmeneti vagy lokális jelenség maradt.

Most akkor állítsuk vissza az aranyóránkat 2021-re és lássuk be, hogy a korábbi feltételek nem érvényesülnek többé.

A világ népessége megnégyszereződött, 2 milliárdról 8 milliárdra, az egy fő által felhasznált energia a fejlett országokban sokszorosára emelkedett, az erőforrásokat kimerülés vagy a kinyerési költségek elszállása fenyegeti, tehát ezért kijelenthető, hogy a szűkösség nem átmeneti többé, permanenssé vált.

Az infláció nem csak a hitelfelvétel és költekezés ösztönzését szolgálja, de egy politika is a maradék 90% szegényen tartására. A gazdagnak van jövedelme és tőkenyeresége olyan eszközökön, amik buborékja egyre csak nő Keynes mágikus világában, de közben azok, akik csak bérből élnek, napról-napra szegényebbek.

A keynesi mágia nem tud friss vizet, halban gazdag tengereket és félvezető minőségű homokot varázsolni. 2021-ben a világ problémája nem a kereslet, a kínálat az, és a keynesi mágia szó szerint fittyet hány e változás következményeire.

A probléma nem ott van, hogy nincs elég papírfecni a fogyasztók szegényebbé tételére, a probléma ott van, hogy a fizikai világunkból kinyert termékeknek és azok szállításának ára sokkal gyorsabban emelkedik, mint ahogy a keynesiánusok pénzzel tudják megtömni a zsebüket. A még nagyobb baj, hogy nincs helyettesítő jószág arra, ami szűkös, hacsak nem a keynesi mágusok képessé nem válnak mondjuk a hulladék kobaltra transzmutálására, a hőhullámok és szennyezés eltüntetésére, és a javak frikciómentes célba juttatására egy repülő szőnyeg segítségével. Ameddig mindezeknek nincs realitása, addig a gazdaság növekvő ütemben fog az erőforrások szűkösségére és hiányára épülni egy olyan környezetben, ahol bizonyos termékekre nincsenek helyettesítők.

Ez egy más világ, az 1932-ben megállított keynesi aranyóra 2021-ben már semmit se ér. A világunkat irányító délibábot kergető közgazdászok és politikusok java még mindig ebben az 1932-es fércben ringatja magát és képtelen 2021-es szemmel kitekinteni. Nincs tere többé monetáris mágiának és lufipiacoknak. A kínálattal van a baj nem a kereslettel, és több pénz nyomtatásával, alacsonyabb kamatlábakkal vagy infláció növelésével lehetetlen megoldani.