Most már Tesla részvényt megtestesítő részvénytokenek is vásárolhatóak

A nap egyik slágerhíre egyértelműen a Binance bejelentése volt. Az egyik legnagyobb kriptotőzsdének számító cég bejelentette, hogy termékpalettája tovább bővül olyan digitális tokenekkel, amelyekek teljes egészében részvényekhez vannak kötve. A bővítést egy német befektetési céggel és a svájci Digital Assets AG cégével együtt fogják végrehajtani. Azt is bejelentették, hogy egy új token egy darab részvényt fog megtestesíteni és mögötte valóban ott lesznek egy portfolióban az értékpapírok. És a legjobb a történetben, hogy az első ilyen kibocsátott token a Tesláé lesz. Elon Musk kijelentéseit és a Tesla bitcoin befektetését figyelembe véve ez nem annyira meglepő.

Tesla részvényt megtestesítő digitális részvénytokenek kerülnek kibocsátásra a Binance-on

Ez pedig azt jelenti, hogy a Binance Stock Token nevet viselő eszköz birtokosai ugyanúgy jogosultak lesznek profitot szerezni a mögöttük álló részvényekből, mintha a részvényt birtokolnák. És ebbe beletartoznak a lehetséges osztalékok is. Igazából a különbség aközött, hogy a részvényt birtokoljuk vagy az ún. Stock Tokent, az, hogy nem kell a fizikai részvény tulajdonjogát igazoló papírral rendelkeznünk. Ez pedig csökkenti a befektetők költségeit és lehetővé teszi, hogy gyorsabban és nagyobb mértékben vehessenek részt a pénzügyi piacok működésében. Viszont ez azt is jelenti, hogy ezek a tokenek nem részvények,  birtokosai a részvény profitjából részesedhetnek. És a token-formának köszönhetően most már nem kell kötelező egységekben birtokolni a részvényeket. Ugyanis a Binance terméke törtrészekben történő birtoklást és vásárlást is lehetővé tehet.

A Binance vezérigazgatója, Changpeng Zhao nyilatkozott is a bejelentés kapcsán, hangsúlyozva, hogy ez egy forradalmi előrelépést jelent. Hiszen a nehézségeket eliminálva, a költségeket csökkentve, de a megfelelőségi szabályokkal összhangban lehet összekötni a kriptopiacokat a hagyományos pénzügyi piacokkal. Ahogy ő említette szó szerint, “technológiai híd” épül most a részvénytokenek kibocsátásával. Az elsőként kiválasztott Tesla esetén egyetlen Tesla részvény századrészét kitevő tokent is lehet már vásárolni. Jóval egyszerűbben, mintha ténylegesen Tesla részvényt szeretnénk venni magunknak. A tokeneket a Binance tőzsde natív coinjában, a BUSD-ben lehet majd megvenni. Ez pedig minimális kockázatot jelent, hiszen a Binance USD egy amerikai dollárhoz kötött stablecoin.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük