Mostantól nem kínálhatnak kriptobefektetéseket a kínai pénzintézetek

Pont a napokban írtunk arról, hogy Kínában nem igazán volt hatalmas örömujjongás a digitális jüan bevezetése kapcsán. Ugye Kína célja az volt ezzel a digitális pénzzel, hogy megdöntse a dollár egyeduralmát és globális tartalékvalutává tegye a jüant. Csak ehhez értelemszerűen érdeklődés is kellene, ami még nem igazán van meg. A helyiek főleg azért nem lelkesednek a digitális pénz iránt, mert ez lehetővé tenné a hatóságok számára egy ember pénzügyi életének teljes kontrollját. Hszi Csin-ping kínai elnököt és a kormányt persze nem olyan fából faragták, hogy feladják az elképzeléseiket.

A kínai pénzintézetek számára tilos lesz kriptokat kínálni

Ha nem megy szép szóval, majd menni fog erővel – mondhatnánk, hiszen Kína bejelentette, hogy mostantól egyetlen pénzügyi szolgáltató sem kínálhat ügyfeleinek kriptovalutákat is magában foglaló szolgáltatásokat. Eléggé valószínű tehát, hogy a digitális jüan népszerűvé tétele most a cél, hiszen még egy hónapja a kínai központi bank arról beszélt, hogy a bitcoin egy igazán jó befektetési alternatíva. Jót is tett akkor az árfolyamnak, hogy a bank helyettes vezetője szerint egyre inkább nyitni fognak a kínai pénzintézetek is a bitcoin valamint a többi kriptovaluta irányába. Sajnos Kína esetében sosem tudhatja az ember, hogy mire számíthat, elég ha csak az elmúlt évek történetét végignézzük.

Hiszen még 2017-ben az ország betiltotta a coin kibocsátásokat és a kereskedelmi platformokat is bezáratta, így harcolva a kriptovaluták terjedése ellen. Aztán ezután jött egy nagyobb váltás és 2020-ban már a legnagyobb bitcoin befektetők közé emelkedett Kína. Természetesen a hivatalos indoklás semmiféle célokról vagy strukturális átalakításokról nem ír. A kormány bejelentése szerint ugyanis csak az emberek anyagi biztonságát és a pénzügyi rendszer stabilitását akarják megvédeni. Mert szerintük egyre inkább volatilis a kriptopiac, egyre több a spekuláns. Szerencsére ez nem azt jelenti, hogy egy magánembernek nem lehet bitcoinja. Egyszerűen mostantól a kínai pénzintézetek nem fognak majd kriptokat tartalmazó portfoliókat kínálni. És nem csak direkt befektetéseket nem fognak kínálni. De még olyan eszközökre sem nyújthatnak befektetési lehetőségeket, amelyek valamilyen formában kitettek a kriptovaluták árfolyamának.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük