Nagy bejelentés az eBay-től: a platform NFT-ket fog értékesíteni

Az eBay bejelentette, hogy NFT-ket fog értékesíteni a felületén.

Épp egy hete írtunk arról, hogy a népszerű e-kereskedelmi platform, az eBay vezérigazgatója, Jamie Iannone egy interjúban azt mondta, hogy a vállalat vizsgálja, hogyan lehetne a kriptovalutákat is fizetőeszközként is elfogadni, illetve nem-helyettesíthető tokeneket, azaz NFT-ket árulni. Nem is kellett sokat várni, hiszen ma a Reuters értesülései szerint az eBay engedélyezte a különféle NFT kártyák, képek vagy videoklipek vásárlását és gyűjtését.

Sokan már most arra számítanak, hogy a felületen elérhető lesz például Kurt Cobain utolsó fotózása és az NBA meccsek történelmi pillanatai is.

Jordan Sweetnam, az eBay észak-amerikai piacának alelnöke és vezérigazgatója kijelentette: „Az elkövetkező hónapokban az eBay új képességekkel gazdagodik, hogy a blokklánc alapú gyűjthető eszközöket a platformunkra hozhassuk.”

A hír kapcsán a platform szóvivője úgy fogalmazott: „Izgatottan várjuk, hogy a blokklánc-alapú eszközök a digitális térbe a bizalmat és az eredetiséget hozzák, hiszen ezek a piac kulcsfontosságú elemei.”

Az NFT-ket a gyűjtők általában kriptovalutában szokták megvásárolni, így nagy a valószínűsége annak, hogy hamarosan a kriptofizetési lehetőséget is elérhetővé teszi a gigászi platform.

Az online piactér vezetői egyébként már korábban is utaltak arra, hogy az eBay nyitott a kriptovaluták elfogadására. Három évvel ezelőtt a cég vezető alelnöke elmondta, hogy a kereskedő oldal komolyan fontolgatja a Bitcoin (BTC) integrálását fizetési módként.

Az elmúlt hónapokban NFT projektek ezrei robbantak be a kriptotérbe, mely digitális műalkotások nagy részét elképesztő összegekért értékesítették az online piactereken. A tokenek olyan piacra történő bevezetése, mint az eBay, melynek nagyjából 187 millió aktív vásárlója van, még hosszabb ideig képes lesz fenntartani az NFT őrületet.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ