Nápolyt látni és meghalni? Inkább városi tokennel fizetni

Nápoly városa elkötelezett a blokklánc technológia és a kriptovaluták mellett. Saját városi tokent bocsát ki, amit helyiek különböző szolgáltatásokra költhetnek el.

A dél-olaszországi város leginkább maffia leszámolásairól és szeméthegyeiről került többször is a sajtóba. Most viszont valami egészen mással hívta fel magára a figyelmet. Még 2018 decemberében azzal büszkélkedett Nápoly polgármestere Luigi De Magistris, hogy egy nagy múlttal rendelkező pizzériában bitcoinnal fizetett a pizzáért. Már akkor érthetővé vált mindenki számára, hogy a városvezetés bizony nem ellenzi a blokkláncot és a kriptovalutákat.

Azóta viszont sok minden történt az olasz városban, amivel kiemelkedő helyet foglalhat el Nápoly a kriptovilág térképén. A város ugyanis már tavaly elkezdett saját blokklánc projektjén, fizetési rendszerén és kriptovalutáján dolgozni. Most viszont úgy tűnik, hogy a városi token hamarosan elérhető lesz a helyiek számára. A polgármester még korábban azt nyilatkozta, hogy

“A blokklánc projekt elsősorban a közigazgatási feladatok átláthatóságát, a nyomonkövethetőséget, a polgárokhoz közeli hatékony közigazgatást érinti. A blokklánc mellett persze ott van a kriptovaluta is. Szeretnénk az embereket közelebb hozni a városhoz egy helyi kriptovalutával. Egy olyan valódi valutát hoznánk létre, amely megőrzi a nápolyi lojalitást az olyan vállalkozások számára, akik helyben készített termékeiket értékesítik. Ezen felül pedig szeretnénk ösztönözni a hulladékkezelést is. A programban résztvevők lakosok tokenben részesülnének, amelyet a nápoliy cégeknél költhetnének el. Biztosak vagyunk abban, hogy ezzel javíthatnánk a helyiek életminőségén és a vállalkozások gazdasági helyzetén.”

Nápoly városának az a célja, hogy “az első olyan olasz város legyen, amely blokklánc alapon látja el az intézményi feladatait.” Ha projekt sikeres lesz, más városok is szívesen átvennék. Egy blokklánc alapú információs rendszer első változata már sikeresen működik az Ethereum blokkláncon. Az önkormányzat szerint, ha minden adminisztrációs feladat blokkláncon fog működni, óriási pénzeket fog a város megtakarítani, hiszen jóval költségkímélőbb a papíralapú megoldásoknál.

Nápoly és a TTS token

Az önkormányzat Ethereum alapon egy kísérleti tokent is piacra dob, melynek neve TTS. A tokent a helyi egyetem és kutató központ közreműködésével bocsátják ki. A tervek szerint 1 TTS token értéke egy euró lesz és az önkormányzat illetve az ahhoz tartozó szervezetek fogják utalvány formájában osztogatni. A lakosok a TTS tokennel fizethetik ki például a városi parkolást, emellett azt tervezik, hogy a nápolyi turisztikai látnivalók belépőjegyét is a „nápolyi bitcoinnal” lehet majd megvásárolni. A város lakói olyan tevékenységek után kaphatnak tokeneket, amelyek a város érdekeit szolgálják. Például ha nagymennyiségű szemetet viszenk a kijelölt lerakóba vagy ha a várostól távol eső meghatározott parkolóhelyen hagyják autójukat.

A token való fizetéshez, fogadáshoz és tároláshoz a város két megoldást szeretne biztosítani. A felhasználók számára egy BOLT nevű sajátfejlesztésű kriptovaluta pénztárcát kínálnának, amit a nápolyi önkormányzat oldaláról lehet majd Android vagy iOS készülékre letölteni. A másik megoldás pedig egy Napay POS terminál lenne, amellyel a kereskedők nemcsak a saját tokent, de bitcoint és más kriptovalutákat is elfogadhatnának. Bár még hosszú út áll a város előtt, a projekt igazi mérföldkőnek számít Olaszországban.

Kapcsolódó cikkeink:

Konya, az intelligens város: saját kriptovaluta és blokklánc alapú közügyek

A kínai kormány támogatja a maláj „blokklánc város” megépítését

Készül a Belfast Coin, az északír főváros saját kriptopénze

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük