Nemzetközi bűnüldöző szervek 4.9 millió dollárnyi kriptót foglaltak le darknetes drogkereskedőktől

A Dark HunTor névre keresztelt, illegális ügyletek leleplezésére szakosodott művelet során körülbelül 4.9 millió dollár értékben foglaltak le kriptót a hatóságok. Az eljárás alkalmával olyan gonosztevőkre csaptak le, akik több tízezer tiltott áru és szolgáltatás értékesítéséért voltak felelősek.

A kontinenseken átnyúló bűncselekmények az Amerikai Egyesült Államokban, Ausztráliában és Európa-szerte zajlottak le. Ez is remekül láttatja a jogsértés horderejének méretét.

Az akcióban részt vevő nemzetközi bűnügyi szervezetek közé tartozik az FBI irányítása alá tartozó J-CODE (Joint Criminal Opioid and Darknet Enforcement) és az Europol (vagyis az Európai Rendőrségi Hivatal) is. Közös erővel sikerült egy 150 tagból álló, a darkneten tevékenykedő és kriptovalutákat használó drogkereskedő bandára lecsapniuk.

A Dark HunTor művelet pontosan is le tudta követni a szóban forgó drogdílereket, akik többek között Bulgáriában, Németországban, Franciaországban, Hollandiában, az Egyesült Királyságban, Ausztrália és Amerika nagyvárosaiban bizniszeltek.

Kriptovaluta Darknet

A kriptókban bíztak, bukás lett a vége

Egy előzetesen végbement olasz-amerikai közreműködés során már 3.6 millió eurónyi digitális fizetési eszközt koboztak el a két ország bűnügyi kutatói. Emellett pedig a rendőrségnek sikerült megközelítőleg 1 millió dollárnyi drogügyletekből származó pénzösszeget is zár alá vennie. Ebből pedig az értesülések szerint 700 000 dollárt fektettek be kriptókba. Az elkövetők valószínűleg abban bíztak, hogy a kriptovaluták adásvételét nem lesznek képesek lenyomozni a hatóságok.

A tavalyi év során magyar drogdílereken is rajtaütött a rendőrség, akik szintén abban reménykedtek, hogy kriptók használatával eltusolhatják piszkos ügyleteiket.

A különböző műveletek eredményeit összesítve a nemzetközi szervek 31.6 millió dollár értékben foglaltak le mind kriptókat, mind fiat valutákat. Ezenkívül együttesen 234 kilogramm kábítószert rekviráltak, illetve 45 lőfegyver is a rendőrség kezére jutott.

Az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumának beszámolója szerint számos a darkneten drogokkal üzletelő fiók olyan egyénekkel állt összeköttetésben, akik más platformokon is narkotikumokat értékesítettek. Ehhez hasonló felület a jelenleg nem funkcionáló Dream, WallStreet, White House, DeepSea és a Dark Market, illetve több aktív piactér is.

„Az illegálisan működő darknetes piacok kapóra jönnek a drogkereskedőknek, ugyanis kedvükre üzletelhetnek kábítószerekkel. Arra azonban fittyet hánynak, hogy ezzel mások biztonságát sodorják veszélybe. Az FBI elkötelezetten harcol az efféle bűncselekmények ellen s célja megfékezni a kábítószerek világszintű térhódítását”, nyilatkozta Christopher Wray, az FBI igazgatója.

Forrás: coindesk.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük