Nemzetközi szintre lép a petró?Kuba is elfogadhatja a kriptovalutát

  • 8
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Kuba azt fontolgatja, hogy nyit a vegyes érzelmeket kiváltó venezuelai kriptovaluta, a petró felé.

Venezuela tárgyalásokat folytat Kubával arról, hogy az állam által kibocsátott és olajtámogatott kriptovalutát a petrót, a két ország kereskedelmi ügyletekben is használná.

A Correo del Orinoco venezuelai állami újság számolt be a két nemzet legutóbbi kormányközi csúcstalálkozójáról, amit a múlt héten tartottak Caracasban. A találkozó során a két ország vezetője részletesen tárgyalt a kriptovaluta jövőbeli használatáról is. Az újság úgy fogalmazott, hogy “a találkozón fontos bejelentést tett a két ország. Mindkét nemzet kiértékeli azt, hogy a petrót hogyan használhatnák a jövőben az országok között zajló ügyletekben.”

A venezuelai és a kubai kormány a csúcstalálkozó alkalmával számos, kereskedelemmel kapcsolatos megállapodást kötött. Vállalták azt, hogy gazdasági szinten szorosan együttműködnek. Becslések szerint 2000 óta a két ország már közel 1400 megállapodást írt alá. A múlt héten pedig megerősítették kapcsolataikat a kultúra, az energia, a távközlés, az egészségügy és a mezőgazdaság területein is.

Elég az amerikai szankciókból

A Correo del Orinoco kijelentette, hogy a petró használata segíteni fogja a két ország között zajló kereskedelmi ügyleteket és még a gazdaságot is megerősítheti. Abban mindkét nemzet egyetértett, hogy az elmúlt években kivetett amerikai szankciók, óriási terhet raktak az országok vállára.

Caracas nyíltan beszélt azon szándékáról, hogy a kriptoszektorban tett erőfeszítései révén kívánja megkerülni Washingtont. Nicolás Maduro elnök azt állította, hogy számos nemzetközi szervezet és cég a múltban már elfogadta a petró kifizetéseit, annak ellenére, hogy az amerikaiak azzal fenyegetőztek, hogy büntető intézkedésekkel kell annak az országnak vagy cégnek szembenéznie, aki a petróval üzletel.

Maduro több alkalommal is kijelentette, hogy tárgyalásokat folytat számos nemzetközi partnerrel a petró elfogadásáról. Bár Moszkva korábban visszamondta a petróval való ügyleteket, Maduro mégis optimista. Úgy gondolja, hogy Vlagyimir Putyin megfogja változtatni a véleményét.

Venezuela másik fő szövetségese, még Irán lehet. Tavaly egy amerikai alapítvány is arra figyelmeztetett, hogy Amerika ellenfelei ideértve Iránt, Venezuelát és Oroszországot hosszú távon olyan kriptovalutákkal kapcsolatos stratégiákat dolgozhatnak ki, melyek segítségével könnyen megkerülhetővé válhatnak az Egyesült Államok szankciói.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.