Özönlenek a befektetők El Salvador Bitcoin City projektjére

Az elmúlt hónapokban a kriptofanatikusok és kriptomilliomosok folyamatosan adták egymásnak a kilincset El Salvadorban, az egyetlen országban, ahol jelenleg a világon a BTC hivatalos fizetőeszköznek számít. De alapvetően nem csak a bitcoin adja az egyetlen vonzerejét a helynek. Számtalan más okból is növekszik az ide irányuló turizmus és érdeklődés.

A Bitcoin City álmára nagyon sokan várnak a világon

Nayib Bukele salvadori elnök még 2021. novemberében jelentette be, hogy a Conchagua vulkán lábainál meg fogják építeni a Bitcoin City nevet viselő várost. A projektet teljes egészében bitcoin alapú kötvényekből fogják finanszírozni. Olyan magasröptű tervei vannak Bukelének, amelyek szerint a hegyből származó geotermikus energiával fognak majd BTC-t bányászni a városban. Ráadásul az itt élőknek semmilyen adót nem kellene fizetniük, kizárólag a termékek és szolgáltatások vásárlása utáni adókat. Már néhány digitális kép készült is a városról, ezek alapján ez az igazi tökéletes utópia lesz majd a kriptofanatikusoknak. Hiszen alapvetően egy kriptomaximalista számára mindig vonzó az a környezet, ahol kevés a kormányzati kontroll, nincsenek nagyon adók és a szabályozás is nagyon flexibilis.

Nem csoda, hogy számtalan befektető számára érdekes Bitcoin City, mint befektetési lehetőség. Nemrégiben a Bitcoin Foundation elnöke, Brock Pierce utazott Salvadorba, hogy magasrangú állami tisztviselőkkel egyeztessen a tervekről. De eközben nagyon sok befektető már most egyezkedik a helyiekkel, hogy telkeket vásároljanak Conchagua környékén. Az esetek jelentős többségében akár négyszer-ötször nagyobb áron lehet itt eladni egy területet vagy ingatlant, mint amiért mostani tulajdonosa korábban vásárolta. Sokan a jelenlegi tulajdonosok közül azonban maguk is jól akarnak járni, ezért nem igazán pörögnek az eladások. Tartanak is attól az emberek, hogy a kormány majd szimplán egy piaci áron kisajátítja a földjeiket és így nem fognak annyit profitálni a helyzetből, mint lehetne. Ettől függetlenül azonban El Salvador számára a sok kritika ellenére is elég pozitívnak tűnik a bitcoin-irány. Hiszen ennyiszer az országról az elmúlt évtizedekben sosem esett szó, mint most.