PayPal – Paxos együttműködési megállapodás a láthatáron

A fizetési óriás, a PayPal állítólag partnerségi megállapodást kötött a Paxos Crypto Brokerage-el, hogy elindíthassa saját kriptovaluta szolgáltatását.

A CoinDesk hétfőn reggel arról számolt be, hogy két forrásuknak köze van az ügylethez. Az egyikük azt nyilatkozta, hogy a partnerséget még valószínűleg a héten hivatalosan bejelentik. A múlt héten indult el a Paxos Crypto Brokerage, amelynek első ügyfele a Revolut USA volt. A cég API-alapú bróker szolgáltatása a fintech cégek számára lehetővé teszi azt, hogy kriptovaluta eladási, tárolási és küldési lehetőségeket integráljanak saját fizetési alkalmazásaikba. A Paxos kezeli az összes szabályozási, technológiai és likviditással kapcsolatos feltételeket, a fintech cégek pedig a front-end-del foglalkoznak.

A PayPal kriptovalutákkal kapcsolatos terveiről már a múlt hónapban is több híresztelés felröppent. Idén márciusban a vállalat egy levélben azt írta az Európai Bizottságnak, hogy megkezdte a kriptovaluták kezelésével kapcsolatos megoldások fejlesztését, és támogatja a kriptoeszközök uniós szintű szabályozási rendszerének kialakítását.

A PayPal kriptovaluta szolgáltatásának elindítása óriási mérföldkő lenne, mivel az online fizetési felületnek több mint 300 millió felhasználója van. Más nagy fintech vállalatok már egy jó ideje nyújtanak kriptovaluta szolgáltatásokat, mint például a Robinhood, a Square’s Cash App, az eToro és a SoFi. Ezzel szemben néhány fintech óriás úgy, mint a Wealthfront és a Betterment, még nem foglalkoztak behatóbban a kérdéssel.

A Paxos vezérigazgatója, Charles Cascarilla nemrégiben elmondta, hogy a cég bróker szolgáltatása fontos fordulópont lehet a kriptovaluták tömeges elfogadása számára. A Paxos továbbá készen áll arra is, hogy saját belső kriptotőzsdéjét, az itBit-tet az új ügyfelek igényeinek megfelelően alakítsa át.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük