Privát tokenértékesítés: 90 millió dolláros tőkeinfúzió a Kakao kriptorészlegének

A Kakao dél-koreai üzenetküldő óriáscég, Ground X leányvállalata 90 millió dolláros tőkebefektetést kapott egy privát tokenértékesítés során.

A Bloomberg hétfői riportja szerint, Jason Han, a Ground X CEO-ja azt nyilatkozta, hogy a legutóbbi befektetési körben az IDG Capital, a Cresendo Equity Partners és a Translink Capital vett részt. A vezérigazgató továbbá arról is beszélt, hogy „hasonló összeget” szeretnének elérni a kedden induló második befektetési körben, még mielőtt júniusban elindítanák blokklánc platformjukat.

A Kakao először 2018 márciusában jelentette be, hogy egy blokklánc leányvállalatot hoz létre, miután megerősítette a Ground X nevű cég elrajtolását, ami egy blokklánc alapú platformot fog üzemeltetni alkalmazásfejlesztők számára. A Kakao legfelsőbb vezetősége azt nyilatkozta, hogy a tervek szerint a jövőbeli blokklánc-alapú szolgáltatásokat, a cég, a már meglévő internetes appjaival fogja integrálni, mint például a Kakao Talk üzenetküldő alkalmazás is.

A Ground X elindított egy teszthálózatot is (vagy tesztnet), a saját maguk által szabadalmaztatott blokklánc hálózathoz, amit Klaytn névre kereszteltek tavaly ősszel. Már 26 vállalkozással állnak kapcsolatban, azzal a céllal, hogy Klaytn platformon futtassanak applikációkat – mondta Han a Bloombergnek. Ezen partnerek közé tartozik, a dél-koreai videójáték fejlesztő Watcha, valamint a Zandau kínai utazási iroda is.

A leányvállalat azt is közzétette, hogy partnerséget között Szöul főváros által létrehozott Szöuli Digitális Alapítvánnyal, hogy szociális és közszolgálatokra összpontosító blokklánc projekteket is fejlesszenek a jövőben.

A Ground X-et „részleges vagy fokozatos decentralizáció”-ként lehetne jellemezni, magyarázta Han még múlt évben, emellett nem tartja kizártnak, hogy néhány Kakao szolgáltatás akár decentralizált is lehet a jövőben.

Hozzátette:

A tokengazdaság egy olyan üzleti modell, amit senki sem tudott elképzelni ezelőtt. Egészen mostanáig, a Kakao csak a koreai piacon volt jelen, de a blokklánc nyújtotta lehetőségek által a globális piacot is meghódíthatjuk. Ezt úgy tervezzük véghez vinni, hogy a közvetítőként megszerzett profit egy részét megosztjuk a felhasználóinkkal így bővítve a piacunkat.

Kövess minket Facebookon és Instagramon is. Értesülj első kézből a friss kriptós hírekről!

CEX - bitcoin, ethereum és digitális eszközvásárlás bankkártyával

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.