Rekord mennyiségű aranyat vásároltak a központi bankok 2019-ben

Tavaly novemberben is dübörgött a jegybanki aranyfelhalmozás, jelentette az Arany Világtanács (WGC). A nemesfém iránti központi kereslet oly nagy volt, hogy 2019-ben várhatóan megdönti a 2018-as 50 éves rekordot.

Rekordon a központi bankok arany iránti éhsége

Az Arany Világtanács legfrissebb adatai szerint a központi bankok nettó 27.9 tonnával növelték novemberben a hivatalos aranytartalékukat. Ezzel a múlt évi felhalmozás 570.2 tonnán áll, ami közel megegyezik a 2018-as év teljes 12 havi volumenével. 2018 azonos időszakához képest az érték 11%-kal magasabb.

Forrás: WGC

2018-ban a jegybankok kicsivel több, mint 650 tonna aranyat vásároltak. A WGC szerint az éves érték a második legmagasabb 1971 óta, mikor is megszűnt az arany közvetlen átválthatósága dollárra. A WGC az adatokat a Nemzetközi Valutaalapra hivatkozva közölte.

Immár harmadszor egymás után Törökország vezette a jegybankok listáját, novemberben 17 tonna aranyat vásárolt. Ezzel megelőzték az oroszokat is, 2019-ben mintegy 181 tonna aranyat halmozott fel a török pénzügyi intézet. Nem csak a központi hatóság hanem a magánbefektetők is komoly ütemben bővítik Törökországban aranyportfólióikat, a Bloomberg riportja szerint a nemesfém iránti kereslet 3.7 százalékkal volt magasabb 2019 első kilenc hónapjában. Az országban a magas kereslet miatt lazítottak az aranyimport körüli szabályozáson is.

Oroszország novemberben 9.7 tonna arany vásárolt, teljes évre számítva 149 tonnánál tart. Az orosz jegybank aranytartalékának értéke pedig elérte a 100 milliárd dollárt. Ez a bitcoin piaci kapitalizációjának közel kétharmada.

Oroszország aranytartaléka növelésével kívánja magát függetleníteni az amerikai dollártól, csak 2018-ban az orosz aranytartalék 274.3 tonnával nőtt, miközben a jegybank folyamatosan építi le az amerikai államkötvény részesedését. A Bank of America elemzése szerint a dollár aránya az orosz devizatartalékban 46 százalékról 22 százalékra esett 2018-ban.

Kazahsztán szintén elkezdett aranyat vásárolni, novemberben 4.6 tonnát adott tartalékaihoz. Mellette még Mongólia (2 tonna) és Thaiföld (0.1 tonna) volt szignifikánsabb vásárló.

Az egyetlen komoly eladó Kolumbia volt, az ország 5 tonna aranytól szabadult meg.

Úgy tűnik Kína leállt a felhalmozással, ez a második hónap, mikor a Bank of China nem jelentett arany vásárlást. Kínára amúgy is jellemző, hogy hónapokig nem mutat aktivitást az arany piacán, majd hirtelen erőteljesen növeli tartalékát.

Az Arany Világtanács szerint a központi banki vásárlás 2019-ben “figyelemreméltó” szintet ütött meg és 2018-as év 50 éves csúcsa után nem számított ekkora keresletre.

A WGC előrejelzése szerint 2020-ban is kitart a masszív kereslet ahogy az Egyesült Államokban elindul a választási időszak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük