Robert Kiyosaki szerint a tonhal konzerv a gazdasági válság megfékezője

Robert Kiyosaki, a motivációs könyvek koronázatlan királya, az utóbbi időben egyre meghökkentőbb nyilatkozatokat tesz a fennálló gazdasági helyzetre vonatkozóan. Nemrégiben egy új s véleménye szerint eredményesnek ígérkező befektetési eszköz propagálásába kezdett. 

Elsőre legtöbben egy csúcstechnikai szerkentyűre vagy frissen felfedezett nemesfémre gondolhatnak, de egészen másról van szó valójában. Kiyosaki ugyanis a tonhal konzerv vásárlására buzdítja az embereket világszerte. Meglátásai alapján a nemzetközi gazdasági összeomlás bekövetkezte már csak idő kérdése, ami magával hozza majd a drasztikus élelmiszerhiányt is.

Az üzletember egy június 13-án publikált tweetjében azt ecsetelte, hogy jelen pillanatban az élelmiszer-készleteink biztosításáról kell gondoskodnunk.

„A legjobb beruházás: a tonhal konzervek. Az infláció az egekben van és ez az állapot egyre súlyosbodni fog. A kialakult helyzetben tonhal és sült bab konzervekbe érdemes befektetni. Az aranyat, az ezüstöt és a Bitcoint nem lehet megenni. A szóban forgó konzerveket viszont már annál inkább. Az élelem a legfontosabb. Az éhínség lesz a következő világméretű probléma. A megoldásba kell invesztálnunk. Vigyázzatok magatokra”, írta Kiyosaki.

Továbbá, a Nemzetközi Valutaalap állásfoglalásával is egyetértett, miszerint olyan gazdasági kihívások várnak a világra, amelyekre a második világháború óta nem volt példa. Emellett pedig újfent a tartalékok felhalmozását javasolta, nem kis nyugtalanságot okozva ezzel követőinek:

„A kétségbeesett vezetők kilátástalan döntéseket hoznak majd. Vajon egy újabb világháború van kialakulóban? Istenem, légy kegyes hozzánk. Mindenki gyűjtsön össze annyi aranyat, ezüstöt, Bitcoint, élelmiszert, fegyvert és muníciót amennyit csak tud.”

Azonban mielőtt még mindenki beraktározna 10 évre elegendő tonhal konzervből, fontos megemlíteni, hogy a hasonló jövendöléseket még véletlenül sem szabad készpénznek venni.

Robert Kiyosaki a tonhal konzerv felemelkedése mellett a Bitcoin hanyatlását is kitörő örömmel fogadta. Elmondása szerint azt sem bánná, ha a közkedvelt kriptovaluta 17 000 dolláros vételárra esne vissza, hiszen így jutányos áron tudna bevásárolni belőle.