Satoshi Nakamoto vagyona 70%-kal csökkent, és jelenleg a világ 79. leggazdagabb embere

2021 novemberében a Bitcoin alapítója, Satoshi Nakamoto az egyik leggazdagabb személynek számított a maga 69 milliárd dolláros vagyonával Bitcoinban, és a Forbes 2021-es listája szerint az első 20 között szerepelt. Azonban az eltelt 8 hónap során az ismeretlen megalkotó lecsúszott az előkelő pozícióról, és jelenleg a 79. helyen áll.

Egyes becslések szerint Nakamoto a világ legismertebb kriptovalutájának megalkotásának korai szakaszában 600 000 és 700 000 Bitcoint bányászhatott ki. Ezzel ellentétben olyan feltételezések is vannak, amelyek szerint jóval több, kb. 1 millió BTC-t szerzett egyetlen csúcskategóriás számítógéppel. Ez azt jelenti, hogy ha Nakamoto még mindig birtokolja az érméket, akkor portfóliójának nettó értéke a mostani árfolyamon számolva több mint 20,5 milliárd dollárt ér.

De ki valójában Satoshi Nakamoto?

A Bitcoin feltalálójának a kiléte máig ismeretlen. Nem tudjuk, hogy nő vagy férfi, egy ember áll a név mögött, vagy több, és az sem biztos, hogy egyáltalán egy japán emberről beszélünk. A projekten másokkal együtt dolgozott, azonban folyamatosan odafigyelt rá, hogy ne derüljön ki róla semmilyen személyes információ. Utoljára 2011 tavaszán hallottak róla, amikor azt mondta, hogy „már más dolgok foglalkoztatják.”

Miközben Nakamoto portfóliójának értéke csökkent, a CATL és az Nvidia vezetői növelték vagyonukat

Nakamoto éppen csak megelőzi Huank Shilin-t, a Contemporary Amperex Technology (CATL) alelnökét, akinek vállalat elektromos autók számára készít akkumulátorokat. Az alapító előtt pedig Jensen Huang, a GPU-t gyártó Nvidia társalapítója áll. A 78. helyen álló milliárdos becsült nettó vagyona 20,6 milliárd dollár, amivel éppen csak megelőzi Nakamotót.

A különbség Satoshi Nakamoto és a másik két üzletember között, hogy míg a Bitcoin megalkotójának vagyona 70%-kal csökkent, addig Huangé és Shiliné nőtt. A CATL alelnökének vagyona tavaly óta 57,36%-kal, Huangé pedig 74,67%-kal emelkedett.

A Satoshi által állítólag birtokolt pénzeszközök az elmúlt 13 év során soha nem mozdultak meg, és sokan úgy vélik, hogy soha nem is fognak.