Soros György kriptovalutába fektetett, a bitcoin átlépte az 54 ezer dollárt

Soros György alapkezelője azt állította, hogy a bitcoin már mainstreammé vált, és bevallotta, hogy van néhány érme a vállalat tulajdonában.

Soros György alapkezelője, a George Soros Fund kriptovalutákba fektetett be, mondván, az eszközosztály hivatalosan is “mainstream lett”.

A Soros Alapkezelő – a sok helyen, köztük Magyarországon is közutálatnak örvendő milliárdos befektető által 1970-ben alapított – Soros Fund Management családi iroda tulajdonában van néhány kriptovaluta – árulta el Dawn Fitzpatrick, az alap vezérigazgatója nemrég a Bloombergnek adott interjúban.

Fitzpatrick nem erősítette meg közvetlenül, hogy az alap bitcoinba fektetett-e, de azt mondta, hogy “van néhány érméjük – nem sok”. Azt is hozzátette, hogy “maguk az érmék kevésbé érdekesek, mint a DeFi és az ehhez hasonló felhasználási esetek”.

A DeFi, ami a decentralizált pénzügyek rövidítése, egy gyűjtőfogalom a nyilvános blokkláncokon kibocsátott és az okosszerződések erejét kihasználó pénzügyi termékekre. A DeFi bárki számára elérhető a világon, közvetítők nélkül, és számos olyan szolgáltatást kínál, mint a hagyományos pénzügyek, például hitelfelvételt.

“Nem vagyok benne biztos, hogy a bitcoinra csak inflációs fedezetként tekintenek” – mondta Fitzpatrick. “Szerintem átlépte a szakadékot a mainstream felé.”

Állításának alátámasztására rámutatott a kriptovaluták teljes piacára, amelynek piaci kapitalizációja ma már meghaladja a 2 billió dollárt. Fitzpatrick hozzátette:

“200 millió felhasználó van világszerte, szóval szerintem ez már mainstream lett.”

Míg maga Soros korábban azt mondta, hogy a bitcoin és más digitális valuták volatilitásuk miatt nem működhetnek valutaként, 2018 áprilisában az alap állítólag zöld utat kapott a kriptokereskedés elindításához.

Az alap több kriptopénz-infrastruktúrával foglalkozó vállalatba is befektetett, köztük a Lukka és a NYDIG cégekbe. Soros másik alapja, a Quantum Fund 2018-ban a bitcoin-barát kiskereskedelmi óriáscégbe, az Overstockba is bevásárolta magát.

Eközben a bitcoin árfolyama meglódult. A cikk írásának a pillanatában egyetlen bitcoin több mint 54400 dollárt ér.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük