Stabilcoinban is kaphatják a fizetésüket a Bitwage bérszámfejtő platformon az alkalmazottak

Egy bitcoin bérszámfejtési szolgáltató, a Bitwage felkínálta a lehetőséget, hogy mostantól munkavállalók és szabadúszók szerte a világban úgy kapják kriptovalutában a fizetésüket, hogy a volatilitást jórészt el tudják kerülni – adta hírül a Coindesk.

A Bitwage szerdán jelentette be, hogy platformjukon a vállalati ügyfelek mostantól az USD árfolyamához kötött USDC stabilcoinnal is ki tudják fizetni munkavállalóikat. A hagyományos munkavállalók mellett a szabadúszók is felregisztrálhatnak, hogy USDC-ben kapjanak bérjellegű juttatásokat.

Az USDC egy fiat alapú stabilcoin, amit 2018 októberében indított útjára a CENTRE konzorcium, ami a P2P fizetési rendszerekkel foglalkozó Circle nevű fintech cég és a Coinbase kriptotőzsde együttműködéséből jött létre. A konzorcium létrehozásának célja az volt, hogy árfolyam-stabil kriptoeszközöket és hálózati protokollokat fejlesszenek.

Kapcsolódó: Hat stabilcoint listázott a CoinCash

Nem újdonság, hogy kriptovalutában is ki lehet fizetni a béreket

A Bitwage már legalább 2014 óta foglalkozik kriptóval kapcsolatos bérszámfejtési tevékenységgel, tehát nem újdonság, hogy valaki kriptovalutában kapja a fizetését. A bitcoin (BTC) és a bitcoin cash (BCH) mellett tavaly június óta már ethereumban (ETH) is lehet tranzakciókat kezdeményezni. Az alkalmazottak és szabadúszók megválaszthatják, hogy milyen kripto-fiat arányban szeretnék megkapni juttatásaikat.

A stabilcoinok használata viszonylag új, de népszerűségük egyre növekszik, munkavállalói szempontból pedig különösen vonzó lehet az alacsonyabb kockázat. A kriptovaluták, mint a bitcoin vagy az ethereum rendkívül volatilis eszközök, tehát akik így kapják a fizetésüket, folyamatosan azt kockáztatják, hogy elveszíthetik keresetük egy részét mire az megérkezik hozzájuk és át tudják váltani.

Kapcsolódó: A Bitwage díjat kapott a francia kormánytól a blokklánc alapú bérszámfejtés tevékenységéért

Segíthet a hiperinfláció sújtotta helyeken is

A lépés a koronavírus okozta zavaros időkben érkezett: a globális piacok egyre kiszámíthatatlanabbak a válság miatt, és sok nemzeti valuta vesztett értékéből a dollárral szemben. A fiat alapú tokenek a Bitwage szerint egyre népszerűbbek Dél-Amerikában, ahol az infláció extrém mértéket tud ölteni.  Venezuela például az utóbbi években folyamatosan a hiperinfláció okozta volatilitással küzd: a bolivár tavaly június óta több mint 3000%-ot esett a dollárral szemben. A helyieknek emiatt az USD alapú stabilcoinok nagyobb biztonságot nyújthatnak.

Kapcsolódó: Venezuelában nő a minimálbér, mégis havi (!) 2 dollárból tengődik a lakosság

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük