Súlyos felháborodás övezte az Arbitrum első irányítási szavazását

Április másodikán az Ethereum második réteges megoldásokat kínáló Arbitrum mögött álló Arbitrum Foundation tett közzé egy érdekes tweetet irányítási (“governance”) szavazási rendszerének egyik kudarcáról. A tweet szerint az első irányítási javaslata, az AIP-1 valószínűleg el fog bukni és ezen visszajelzés alapján a Foundation módosítani fog a megközelítésén.

Az Arbitrum közösségnek nem tetszik az alapítvány centralizált megközelítése

Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy az elég nagy AIP-1 javaslati csomagot sokkal kisebb részekre bontják szét. Ahogy az Arbitrum csapata is rámutatott, az AIP-1 túl nagy és túl sok témát érint. Így a közösségnek lehetősége lesz egyesével dönteni az adott részekre vonatkozóan. A hétvégén az Arbitrum közösség soraiban volt elég komoly felháborodás azért, mert az Arbitrum Foundation olyan döntésekre kért megerősítést, amelyek már meg is történtek. Az AIP-1 javaslata lehetőséget adott volna a centralizált felépítéssel működő Arbitrum alapítvány számára, hogy közel 1 milliárd dollárnyi ARB token felett szerezzen ellenőrzést.

A mostani visszalépéssel az alapítvány külön javaslat keretében szavaztatja majd meg a közösséget a 750 millió ARB tokenről. Azt is hangsúlyozták, hogy ezek a tokenek nem rendelkeznek szavazati joggal. Plusz lesz külön költségvetési javaslat is arról, hogy a közösség hogyan kapjon információkat a tokenek elköltéséről. Az új Arbitrum Improvement Proposalok (AIP-k) a következő napokban kerülnek majd szavazásra bocsátásra. Az Arbitrum ARB tokenje a március 23-án történt airdrop óta mélyrepülésben van, amire azért mondjuk számítani lehetett. Értékének közel 86%-át elveszítette és az április elsejei hétvégén önmagában bukott 20%-ot az árfolyama.