A “Team Satoshi” kihívás: 339 kilométert úsztak, futottak és bicikliztek a Bitcoin népszerűsítéséért

Bitcoin rajongók egy csoportja átfutotta, úszta és biciklizte Európát, és mindezt azért, hogy a bitcoin számára pozitív reklámot csináljon. Az első „Satoshi Freeathlon” hivatalosan a hétvégén ért véget, amelynek keretében hét bitcoin rajongó, Svájc „Kripto-völgyéből” Zug városából elindulva, egészen Münchenig ment. Összesen 339 km-t tettek meg, ami amatőr sportolókként nem kis teljesítmény.

A pusztán bitcoin adományokat elfogadó „Team Satoshi” elnevezésű csoport, mindössze azért vállalkozott a nagy megmérettetésre, hogy a bitcoint pozitív színben tüntesse fel a tömegek előtt. Még 10 évvel a nyílt forráskódú szoftverként való megjelenése után is, túl sok kritikát kap a médiától, ezen szeretnének most változtatni.

A csoport német tagja Vitus Zeller, egy 10 napos kalanddal kezdte meg a kihívást, saját „Tour de Satoshi” elnevezésű programjával. Zeller bitcoinnal fizetett szállodai tartózkodásaiért, miközben az országban kerékpározott.

“A mainstream szerint a bitcoin többnyire a darkweb pénze, melyet drogok vásárlására használnak. Tisztán spekulatív eszköz, mely mögött iszonyatos energiaigényű technológia áll.”mondta Zeller.

Mindeközben a sport teljesen más. „Az emberek évezredek óta csodálják a sportolókat. A sportot már az ókorban is politikai célokra is használták fel, ami máig nem változott”.

„Monster lake” és azon túl

A „freeathlon” felkészülése elég sok időt vett igénybe, emellett pedig mindegyik tagnak át kellett lépnie saját fizikai korlátait. A hónapokon át tartó edzés után a résztvevők végre készen álltak az utazásra. A második napot úszással folytatták a Boden-tavon keresztül, ahol Ausztria, Svájc és Németország találkoznak. Óriási élmény volt Zeller szerint a „szörnyeteg tavat” átúszni, hiszen hatalmas hullámok voltak, ahogy a patakok elérték a tavat és hosszú ideig még a túlpartot sem látták, ami miatt nem volt egyszerű az átkelés. A tó túloldalán a csapat a 3. napot kezdte meg és 190 km-t tett meg biciklivel a németországi Friedrichshafentől Starnbergig.

„49 évesen a legnagyobb kihívás számomra az volt, hogy lépést tudjak tartani a fiatal srácokkal. Azt hiszem, elég jól sikerült, ami nagyszerű érzéssel tölt el” – mondta az osztrák Anita Posch, aki egy bitcoin podcast házigazdája és a Satoshi Team egyik tagja.

Az utolsó napon maratont futottak egészen Münchenig, ahol a célvonalat átlépve egy kocsmában ünneplő tömeg várta őket.

A cypherpunk manifesztum

Zeller ötlete igen merész, hiszen célja a cypherpunk értékek népszerűsítése, tisztelegve azok előtt, akik az elsők között adtak ki figyelmeztetést az internet adatvédelmi aggályairól. A csapat tervei közt szerepel az, hogy egy decentralizált marketing eszközt hozzanak létre, a bitcoin és az általa képviselt értékek (információszabadság, véleménynyilvánítás szabadsága, adatvédelem, tranzakciók szabadsága és emberi jogok) népszerűsítésére. Furcsa ötletnek tűnik éppen a sportot használni erre a célra, de Zeller szerint a sporttal lehet befolyásolni az embereket. A Satoshi csapat tagjai most azon dolgoznak, hogy az egész világon hasonló eseményeket szervezzenek, amihez előbb szponzorokat kell találniuk, akik támogatni tudják elképzeléseiket. Zeller ehhez csak annyit fűzött hozzá,

“Úgy gondolom, hogy a Team Satoshi hatalmas mozgalommá válhat, mint marketingeszköz, mely összeköti a bitcoint a világ többi részével és elősegíti a mainstream általi elfogadását.”

Zeller már korábban is feltűnt a médiában hajmeresztő ötleteivel. Idén januárban 1000 kilométert kívánt megtenni biciklivel azért, hogy így emlékezzen meg a Bitcoin hálózat 10 évvel ezelőtti indulása előtt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.