A Telegram ellenáll a SEC nyomásának: az ICO-ról nem adnak infót

Beperelte a Telegramot a szabályozó, amiért nyilvántartásba nem vett értékpapírokat értékesített.  

A népszerű titkosított üzenetküldő alkalmazás nem kívánja megosztani az elsődleges érmekibocsátással (ICO-val) kapcsolatos pénzügyi adatokat az amerikai Értékpapír- és Tőzsdebizottsággal (SEC).

Az Egyesült Államok piaci szabályozója bírósági végzést kért január 2-án csütörtökön. Arra kötelezné ugyanis a társaságot, hogy hozza nyilvánosságra a banki nyilvántartásait. Ezek után pedig mutassa be azt, hogy az elmúlt két évben szerzett pénzeszközöket pontosan mire is költötte.

A felperes az alperest arra kötelezi, hogy tegyen eleget a kérésének. Ez azt jelenti, hogy a cég köteles bemutatni a SEC által kért dokumentumokat, amelyből kiderül, hogy a szóban forgó nyilvántartásba nem vett értékpapírok eladásával mennyi forráshoz jutott a cég és mire használták azt,” állította a bíróság a felperes által kért beadványra hivatkozva.

A Telegram azonban visszautasította a SEC kérését. “Az alperes ugyanakkor nem hajlandó nyilvánosságra hozni a banki nyilvántartást arról, hogy mire költötte el az elmúlt két évben felhalmozott 1,7 milliárd dollárt, amelyet a befektetőktől szerzett és nem kívánnak válaszolni a befektetői alapok szétosztásával kapcsolatos kérdésekre sem.”

Tokeneladás és a jogi következmények

A Telegram 2018 elején két token eladási fordulóban összesen 1,7 milliárd dollárt gyűjtött össze azért, hogy a TON blokkláncát fejleszthesse. Noha a társaság nem kívánt amerikai befektetőket is bevonni, sokan harmadik fél segítségével mégis tokenhez jutottak.

Tavaly októberben, mindössze egy hónappal a Telegram blokklánc indulása előtt, az amerikai megfigyelő a vállalatot a bíróságra cibálta, arra hivatkozva, hogy a Gram tokenek az értékpapírok kategóriájába tartoznak, viszont a társaság nem regisztrálta magát a szabályozónál, ami ebben az esetben kötelező lett volna.

A jogi hercehurca miatt a cég kénytelen volt elnapolni a blokklánc bevezetését, amellyel a befektetők is egyetértettek. A SEC azt is hozzátette, hogy “A kért banki nyilvántartások szorosan kapcsolódnak a jogi vitához. Rendkívül fontos az, hogy pontosan mennyi pénzt költött a Telegram és milyen módon a TON blokklánc fejlesztésére, illetve a Telegram üzenetküldő alkalmazás és más applikációk blokkláncba történő integrálására.”  

A Gram tokent sokan a Facebook Libra versenytársának gondolják. Korábban a Librára is lecsapott a SEC és a kongresszus is, így nem meglepő, hogy a Telegram tokenje sem úszhatta meg a szigorú szabályozói beavatkozást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük