Top 5 bitcoin összeesküvés elmélet

Bár már elég sokat lehet tudni a bitcoinról, vannak olyan dolgok a digitális pénz körül, amelyek máig az ismeretlen homályába vesztek. Senki nem tudja például biztosan, hogy ki készítette és miért pont ilyenre a bitcoint és a mögöttes technológiát. Ott pedig ahol az ésszerűség határa véget ér, akaratlanul felbukkannak a konspirációs elméletek. Az alábbiakban a legnépszerűbb bitcoin összeesküvés elméleteket tekintjük át.

5. A legnagyobb országok kormányai állnak a bitcoin mögött

Az illuminati vagy az NSA is benne lehet a bitcoin összeesküvésben2013 vége felé kezdett terjedni az az elmélet, hogy az Egyesült Államok és Kína megpróbálja felvásárolni a lehető legtöbb bitcoint a piacon. Úgy gondolták, hogy az akkor tapasztalható árfolyam emelkedés mögött valójában a két állam vásárlása áll. Az elmélet bár valahol logikusnak tűnhetett, végiggondolva, hogy hogyan állt a két ország akkoriban a kriptopénzhez – inkább valószínű, hogy ez nem igaz.

4. A bitcoin egy NSA projekt

Az NSA, az amerikai nemzetbiztonsági hivatal számos összeesküvés elmélet főszereplője, így nem maradhatott ki a kriptovilág sem. Ezen gondolatmenet szerint a hivatal egyik szuper titkos projektje a bitcoin és a blokklánc technológia, melynek a fedőneve, nem pedig kitalálója Satoshi Nakamoto. Az elmélet követői úgy gondolják, hogy az SHA-256 algoritmus valójában nem is olyan biztonságos, mert az NSA-nak van egy saját megoldása a titkosítás feloldására.

3. Kína találta fel a bitcoint

Ha figyelembe vesszük, hogy kínában mindig is nagy népszerűségnek örvendett a bitcoin használat és kereskedés, nem olyan nehéz elképzelni, hogy kínai fejlesztők hozták létre a kriptopénzt. Ez az elmélet úgy érvel, hogy Kína azért fejleszthette ki a bitcoint, hogy megszűntesse az amerikai dollártól való függőségét. Bár az való igaz, hogy Kína Oroszországgal együttműködve dolgozik egy saját fizetési rendszeren, kétséges, hogy ez pont a bitcoin lenne.

2. Satoshi Nakamoto egy mesterséges intelligencia

Lehet nagyon jó oka annak, hogy eddig még senki nem leplezte le, ki valójában Satoshi. Nem jelenik meg a nyilvánosság előtt, senki sem tudok róla semmi kézzel foghatót. Tavaly már majdnem úgy tűnt, hogy a nyomára akadtak, de a bitcoin közösség továbbra sem hiszi, hogy megtalálták volna. Annak ellenére, hogy az elmúlt években számos kísérlet volt a kiléte felderítésére, nem járt senki se biztos sikerrel a bizonyításban. Ezek alapján az is elképzelhető, hogy Mr. Nakamoto talán nem is létezik. Néhányan úgy gondolják, hogy ez valójában a fedőneve egy mesterséges intelligencia projektnek.

1. A JPMorgan befektetési bank okozta az Mt.Gox bitcoin tőzsde csődjét

bitcoin összeesküvés
Kredit © Romain Roger

Ez az elmélet eredetileg csak egy rossz viccnek indult. Azonban számos zavarba ejtő, összefonódó részlet miatt a bitcoin összeesküvés elméletek hívőinek egyik kedvenc következtetése. Ezen elmélet szerint a 2013-as bitcoin árfolyam emelkedésnek végül a JPMorgan vetett véget azzal, hogy 8000 bitcoint ömlesztett a piacra lenyomva ezzel az árakat. Ugyanebben az időben a JPMorgan pedig kihasználta az Mt. Gox tőzsde hiányosságait és kivonta az összes forrását a platformról miközben bitcoin ellenes cikkeket finanszírozott a médiában. A JPMorgan célja az elmélet szerint az volt, hogy a bitcoin ne vegye át az arany szerepét, mint menedék eszköz. Valójában azonban a JPMorganhez hasonló pénzügyi intézményeket nem is a bitcoin érdekli.  Sokkal inkább a mögöttes technológia foglalkoztatja őket, így sok okuk nem lenne a bitcoin piac összeroppantására.

Regisztráció nélkül, olcsó váltási díjakkal tudsz kriptopénzeket vásárolni a Coinmixed.eu kriptotőzsdén. Bitcoin, ether, litecoin, tether stabilcoin és a magyar sikerprojekt tokenje egy helyen.

Mindegyik bitcoin összeesküvés elmélet érdekes a maga módján. Ez az utolsó elmélet azért lehet most mégis izgalmasabb, mert a bitcoin ára soha nem látott szinteken van az utóbbi időben és már az arany árát is túlhaladta. Ha tehát az elmélet igaznak bizonyulna, várhatjuk, hogy lép-e valamit ismét a JPMorgan a bitcoin piacon.

 Forrás: The Merkle

Zs

“Right now Bitcoin feels like the Internet before the browser.” - Wences Casares

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.