A Tornado Cash átka: Az amerikai kormány egy kockázati tőkealapon töltheti ki a haragját

A Dragonfly megerősítette a híreszteléseket, miszerint az amerikai kormány vádemelést fontolgat a kockázati tőkealap ellen, amiért az a korábbiakban támogatta a Tornado Cash-t, egy decentralizált mixert, amely jelenleg jogi vita tárgyát képezi.

„A Dragonfly 2020 augusztusában befektetett a Tornado Cash fejlesztőjébe, a PepperSec, Inc. vállalatba. Azért hajtottuk végre ezt a befektetést, mert hiszünk a nyílt forráskódú, adatvédelmi technológiák fontosságában”, nyilatkozta Haseeb Qureshi, a Dragonfly Ventures társalapítója az X-en.

„A kormány nemrégiben egy nyilvános bírósági tárgyaláson kijelentette, hogy vádemelést fontolgat a Dragonfly ellen, mert 2020-ban befektettünk a Tornado Cash csapatába”, magyarázta Qureshi.

Az amerikai kormány 2022 augusztusában gazdasági szankciók révén megkísérelte leállítani a Tornado Cash működését. A szóban forgó retorziókat 2025 márciusában javarészt feloldották. A kriptomixert több ízben szankcionálták a Lazarus Group pénzmosási tevékenységeivel való állítólagos közreműködései miatt

Roman Storm, a Tornado Cash egyik társalapítója, ügyvédein keresztül kérvényezte az eljárás megszüntetését, de a törekvéseik sikertelennek bizonyultak. Ugyanakkor, bizonyítékokat tudtak bemutatni arra vonatkozóan, hogy egy kulcsfontosságú tanú valójában nem is állt kapcsolatban a protokollal.

Mindezek ellenére egyre csak gyűlnek a viharfelhők Storm feje felett – no pun intended -, akihez a legfrissebb információk szerint offshore tranzakciók és gyanús ingatlanvásárlások köthetőek.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ

Költs kriptóból közvetlenül a Kraken Krak Mastercarddal!

MI A TEENDŐD?
  1. Regisztrálj a Krakenre a linkünkkel.
  2. Igényeld meg ingyenesen a Krak Cardot.
  3. Add hozzá Apple Payhez vagy Google Payhez.
  4. Vásárolj közvetlenül Kraken egyenlegedről akár 400+ kripto- és fiat eszközzel.
  5. Élvezd a 2% cashback-et a vásárlások után, havi vagy éves kártyadíj nélkül!
Készen állsz a mindennapi kriptós fizetésre?

Krak Card igénylése

Értékelés

logo