Tovább száguld az olaj ára felfelé az OPEC+ döntés után

Szépen emelkedik a Brent jegyzésű nyersolaj hordónkénti árfolyama, három nap alatt 62.40 dollárról 68.44$ hordónkénti árra tornázta fel magát. Idén nincs miért panaszkodniuk az olajpiaci kereskedőknek, eddig +34.99%-ot erősödött a Brent.

Az emelkedés mögött elsősorban az OPEC+ csütörtöki döntése áll, ami a jövő hónapra is fenntartja kitermelési kvótáját még annak ellenére is, hogy több tagország 1.5 millióval magasabb kitermelési limitet javasolt. A limit szinten tartása kisebb győzelem Szaúd-Arábiának, aminek energiaügyi minisztere szintén a kvóta szinten tartását javasolta, mi több, újabb egy hónapra meghosszabbítja az 1 millió hordós önkéntesen vállalt havi output-korlátozását. Egyedül Oroszország (+130,000) és Kazahsztán (+20,000) emeli a felszínre hozás volumenét.

Az elmúlt években jellemző volt a piacra, hogy ahogy emelkedésnek indult az olajár, úgy kezdtek el fokozatosan bekapcsolódni a kitermelésbe az egyesült államoki palaolaj kitermelők. A 60 dolláros szint már bőven elegendő lenne arra, hogy az Egyesült Államokban emelkedni kezdjen a kitermelés, ám ezúttal ez még várat magára. Az amerikai magáncégek ugyan emelik termelési volumeneiket, de nem olyan mértékben, hogy az szembeötlő legyen az Egyesült Államok teljes havi kitermelésében. Vicki Hollub, az Occidental Petroleum CEO-ja a Reutersnek elmondta, hogy a

“komoly esés az amerikai aktivitásban a palaolaj magas arányú elutasítottságával, továbbá a befektetői közösség érdeke, ami a fegyelmezettséget preferálja a növekedéssel szemben, azt jelzi, hogy a palaolaj nem fog tudni a korábbi szintjeire visszatérni az Egyesült Államokban.”

Azzal, hogy a szaúdiak fenntartják önkéntesen vállalt kitermelési kvótájukat és OPEC+ szinten is csak enyhe emelést szavaznak meg várhatóan tovább fog emelkedni az olaj világpiaci ára, már ha magasabb árfolyam szinteken is elmaradnak az amerikai palaolaj kitermelők. Figyelembe véve az általános pandémia helyzetet, az újabb ezermilliárdos Biden-ösztönzőcsomagot a háztartások és a cégek megtámogatására, könnyen azt hozhatja, hogy nem lesz OPEC-en kívüli ország, ami szabad kapacitásával útját állhatná az emelkedő olajár trendnek.

Kapcsolódó:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük