Már a második török kriptotőzsde némul el a héten

Miután a török hatóságok Erdogan elnök közbenjárására néhány napja ellehetetlenítették az ország egyik legnagyobb kriptotőzsdéjének a Thodexnek a működését, most egy másik török kriptotőzsde, a Vebitcoin is elnémult.

A Vebitcoin oldalán elérhetetlenné vált a kereskedés, majd nem sokkal ezután egy közleményt is kiadtak, amelyben közölték ügyfeleikkel, hogy sajnálatos módon meg nem nevezett pénzügyi nehézségekre hivatkozva „ideiglenesen szüneteltetni kényszerültek” a kriptotőzsde működését. A közleményben egészen pontosan az utóbbi hetek során tapasztalt óriási, érmék iránti érdeklődés miatt megnövekedett pénzforgalommal magyarázták a kereskedés szüneteltetését, és hamarosan további információkat ígértek.

A Vebitcoin csak egy kisebb kriptotőzsdének számít Törökországban, a maga 60 millió dolláros napi forgalmával. A már említett Thodexen naponta 585 millió dollár értékű kriptó is gazdát cserélt mielőtt leállt volna, az ország legnagyobb, egyelőre még működő Paribu nevű kriptotőzsdéjén pedig naponta 1 milliárd dollár forog.

A Vebitcoin oldalán a legtöbb felhasználó (56%) Bitcoinnal kereskedett, a második legnépszerűbb kriptovaluta az XRP volt (10%), a dobogó legalsó fokára pedig a Stellar (XLM) fért fel, amivel az oldal látogatóinak hat százaléka kereskedett aktívan.

A bejelentés után nem sokkal a török pénzügyi bűnözés elleni hatóság, a MASAK az összes bankszámlát befagyasztotta, amely összefüggésbe hozható volt a Vebitcoinnal, majd nyomozás indult a cég, illetve a cég vezetőivel szemben.

A Vebitcoin magát úgy hirdette, mint a nála sokkal nagyobb és híresebb amerikai BitGo nevű kriptotőzsde helyi partnere, azonban a botrány kirobbanása után újságírók megkeresésére a BitGo megerősítette, hogy egyszerűen csak arról van szó, hogy a Vebitcoin rajtuk keresztül bonyolította le az ügyletei hátterében húzódó tranzakciók egy részét, mint bármelyik más mezei felhasználó, és semmiféle „partnerségről” nem lehet beszélni.

Erdogan nem kedveli a kriptovalutákat

Ez és más furcsaságok alapot adhatnak a hivatalos narratívának, miszerint az oldal lelövésének hátterében pénzügyi visszaélések és ténylegesen megkárosított ügyfelek állnak, azonban sokak szerint ez csak egy újabb kirakatnyomozás, amellyel Erdogan alá akarja ásni a törökök bizalmát a kriptovalutákban, és fel akarja számolni a kriptovaluta iparágat az egész országban.

Az utóbbi években líra árfolyama durván esni kezdett külföldi devizákkal szemben, melynek hatására törökök milliói kezdtek dollárt, eurót, aranyat és bitcoint vásárolni, hogy védjék magukat az inflációval szemben. Az esési hullámot csak tovább súlyosbította amikor Erdogan körülbelül egy hónapja menesztette a török jegybank elnökét, és egy új, általa választott személyt ültetett a helyére.

Ez, különösen a bitcoin vásárlási hullám nagyon nem tetszett Erdogannak, aki az általa kinevezett új jegybankelnökön keresztül betiltatta az országban a bitcoint, mint fizetőeszközt, sokak szerint ezzel megágyazva a most tapasztalható és feltételezhetően a későbbiekben tovább folytatódó nyomozáshullámnak.

(Forrás: Anadolu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük