Újabb nyílt elismerés jutott a Bitcoinnak Kínában

A kínai kormányzat korábbi ellenséges hozzáállása a Bitcoinhoz úgy néz ki, hogy már a múlté. A legújabb fejlemény az üggyel kapcsolatban, hogy a Xinhua Daily hétfői kiadásában elismeréssel nyilatkoznak a Bitcoinról.

A Xinhua Daily a Kínai Kommunista Párt szócsövének tekinthető. Így kiemelkedő hírnek számít, hogy az újság a cikkében a Bitcoinról, mint a blokklánc technológia első sikeres implementációjáról ír. Ezt a hírt tehát szinte egy hivatalos sajtóközleménynek tekinthetjük, és egy újabb jelentős mérföldkő a decentralizált digitális főkönyvi technológiák elterjesztésében.

Kína ma már új nótát fütyül

A kormányzat ezt a publikációt egy oktatási tevékenység részeként szánta a nyilvánosságnak, amellyel az volt a célja, hogy megismertessék a közvéleménnyel a Bitcoint és a többi kriptovalutát.

A cikk elismeri, hogy a Bitcoin jól teljesíti anonimitás szempontjából. Viszont ennél többet nem is akar kifejezni ezzel a tulajdonsággal kapcsolatban, mert azzal szembe menne saját elveivel, amely a személyes szabadság és a demokratikus értékek szembeni ellenszenvét hirdeti, pártutasításra.

A publikáció azt is kiemeli, hogy a Bitcoin nem más, mint egy adathalmaz, és az értéke nincs hozzákötve semmilyen fizikai eszközhöz. Ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a digitális fizetőeszköz instabil, és az árfolyam ingadozása is elég nagy.

A legális fizetőeszközökkel szemben a tulajdonosok a Bitcointól bármikor megszabadulhatnak kedvük szerint a legális korlátozások hiányában. Ez a Bitcoint nagyon kiszolgáltatottá teszi az irracionális érzelmeknek és az árfolyam magas fluktuációjának.”

A szerzők arra is felhívják a figyelmet, hogy a Bitcoin nem igazán ajánlott befektetési forma Kínában. Egy másik oldalról viszont egyértelműen fogalmaznak arról, hogy a világ első kriptovalutája technológiai és koncepcionális szempontok alapján hatalmas sikereket ért el.

Hosszútávon bikapiacokra számítanak

A Xinhua Daily ezzel a cikkével hatalmas nyilvánosságot teremtett a Bitcoinnak az olvasói körében, hiszen az oldalra több mint 200 millióan látogatnak el havonta. Egyben indirekt módon bikapiaci körülményeket teremthet a kriptóknak közép- és hosszútávon.

Habár a kriptók kereskedése hivatalosan tiltott tevékenység Kínában, a befektetőknek sok alternatív lehetősége van belépni a decentralizált digitális gazdaság térfelére. Jó lehetőséget kínálnak az offshore váltók és OTC platformok Hong Kongban és Szingapúrban.

Október elején a kínai elnök Hszi Csin–ping elismerő szavai a blokklánc technológiákkal kapcsolatban jelentettek pozitív fejleményt a kriptószférában, ami egy jelképes példája volt annak, hogy Kína elkezdte a nyitást a kriptovaluták és blokklánc technológiák irányába.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük