Az UniCredit 6000 dolgozóját rúgja ki azért, hogy kiengesztelje befektetőit

Miközben Kína a koronavírus okozta járvány megállításáért folytat küzdelmet, addig Európa egy más típusú vírussal küszködik. Ennek viszont negatív kamatláb a neve.

Azzal, hogy a Deutsche Bank az elmúlt években több tízezer munkavállalót bocsátott el azért, hogy strukturálisan újraszervezze az egész intézetet és nyereségessé váljon, úgy tűnik, egy láncreakció indult el. Most a legnagyobb olasz bank, az UniCredit döntött úgy, hogy megszabadul 6000 dolgozójától és bezár 450 olaszországi bankfiókot. A bank vezérigazgatója, Jean Pierre Mustier hároméves hatékonysági tervet dolgozott ki, amelynek része a tömeges elbocsátás és a drasztikus költségcsökkentés.

A bank szakszervezeteknek elküldött levele szerint 2023-ig folyamatos leépítésekre lehet számítani. Ennek értelmében a banknál dolgozók több, mint 9%-át fogják utcára tenni. A döntés értelemszerűen nemcsak a dolgozók, hanem az ügyfelek számára is arcon csapás. Olaszországban már most csökkentett létszámmal működnek az UniCredit bankfiókjai. A legtöbb fiókban már megszüntették a pénztár szolgáltatást, a számlanyitás online működik és ha netán valaki a bankba merészkedne, több órás várakozásra számíthat.

Mustier decemberben azt nyilatkozta a költségcsökkentéssel és a banki mérleggel kapcsolatban, hogy “mint ügyvezető a bank struktúrájának további egyszerűsítésére és a tőke felosztásának javítására összpontosít”. Az igazi bűnös azonban az Európára rátelepedő negatív kamatláb, amely gyakorlatilag minden hitelező intézmény vállára súlyos terheket rak. A bankrendszer ugyanis nem működhet egy olyan világban, ahol a pénzköltség negatív.

A szakszervezetek tiltakoznak

“A szakszervezetek határozottan ellenzik a munkahelyek és a fióktelepek csökkentésének tervét”, mondta Fulvio Furlan, a banki és biztosítási szektorban dolgozók egyik legnagyobb szakszervezetének, az Uilca-nak a főtitkára. “A szakszervezetekkel folytatott megbeszéléseknek olyan megoldásokhoz kell vezetniük, amelyek korlátozzák a létszámcsökkentést és tartalmazzák az új munkavállalók felvételének tervét.”

Panasszal pedig a bankok maximum az EKB korábbi vezetőjéhez fordulhatnak, aki Európára szabadította ezt az őrületet. Ő viszont valószínűleg a Comói-tó partján álló luxusvillájában egy spritz-el a kezében élvezi felhőtlen nyugdíjas éveit, míg mások kenyérkereseti lehetősége van veszélyben.

Ahogyan minden történetben vannak vesztesek és nyertesek, itt sincs ez másképp. A stratégiai programban a létszám csökkentésen kívül ugyanis szerepel az is, hogy a befektetők hozamát fokozná a pénzintézet, különböző osztalékok és részvények visszavásárlásának kombinációjával. Magyarul szólva megint a kisemberek szívnak, míg a nagy halaknak még magasabb hozamot kínálnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük