A venezuelai migránsok Bitcoinban utalnak haza támogatást

2018-ban Deimer González fogta magát, összepakolta ruháit, magához vette a főiskolai diplomáját, és elhagyta Venezuelát 1.5 BTC megtakarítással a mobiltárcájában. Ami ezután történt 2019-ben jó példát mutat a venezuelai Bitcoin felhasználók mikrokozmoszáról a világban.

González Caracasban élt, és műszaki mérnökként dolgozott korábban a venezuelai állami tulajdonú olaj-és gázipari cégnél a PDVSA-nál. A fiatalember rögtön kiemeli a vele készült riportban, hogy ez a BTC megtakarítása tette lehetővé, hogy támogassa otthon maradt szüleit, amíg ő Buenos Aires-ben, Argentínában új életet kezdett.

Mindig ki tudtam segíteni a szüleimet, hála a Bitcoin megtakarításaimnak”, mondta González.

A becslések alapján 3.7 milliárd dollárnyi utalás történt eddig 2019-ben, és ez a külföldről érkező pénz nagyon sok venezuelai családnak jelenti az egyetlen pénzügyi forrást. Ennek a határon kívülről érkező összegnek a nagy részét a bitcoin és más kriptovaluta tranzakciók teszik ki.

Emellett nagyon sok esetben maguk a venezuelai migránsok is kriptovalutákkal fizetnek az új hazájukban, ugyanis még munkanélküli hontalanként elég nehezen férnek hozzá az adott ország pénzügyi szolgáltatásaihoz.

Egy másik hasonló történet

Hasonló történetről számolt be Wolfgang Barrios is, egy caracasi kereskedő, aki arról a tapasztalatáról számolt be, mikor megérkezett Chilébe, és nem volt semmilyen megtakarítása a helyi valutában.

Nem volt állandó munkám, nem volt elég pénzem, és bankszámlát sem tudtam nyitni. Egyetlen menekülési lehetőségem a kriptók voltak.”

Az otthon maradt családok támogatása még dollárban sem könnyű. A venezuelai közgazdászok azt számolták ki, hogy idén májusban egy öttagú család megélheti költsége havonta 900 dollár körül alakult, amiből az alap élelmiszeri csomag tett ki körülbelül 300 dollárt. Hogy ezt kontextusba tudjuk helyezni, jelenleg a havi minimálbér dollárba átszámolva 15 USD Venezuelában, amiről úgy vélik a közgazdászok, hogy még ez sem tartható sokáig.

González azt mondta, hogy ő most havonta körülbelül 50 dollárnyi Bitcoint küld haza, ami szinte semmire sem elég. Mindkét szülőnek ezért dolgoznia kell, hogy fenn tudják tartani magukat, és mivel már öregek, nem látnak esélyt rá, hogy el tudjanak költözni Venezuelából.

A venezuelai elnök önkényesen újra emelte a petró értékét

Üzlet az utalások körül

Nem csoda hát, hogy ilyen kihívások mellett a kriptovaluta utalási üzlet virágzik Venezuelában. Egy vállalkozó, aki kilétét nem szerette volna felfedni, és csak Jesúsként mutatkozott be, egy ilyen perui – venezuelai átutalási platformnál dolgozik, amit Local Remesasnak hívnak.

Havonta 200 ezer és 300 ezer dollár közötti összeget kapunk átutalásokban. Ezt mi először pesóból Bitcoinra váltjuk, majd később a Bitcoint visszaváltjuk venezuelai bolivárra“, magyarázza a vállalkozó.

Úgy tűnik, hogy a fiat-kriptó fizetési tranzakciók kezelése egy nagyon lukratív üzleti modell Venezuelában. A Perui Migrációs Rendőrség statisztikái szerint Peru a második legkedveltebb migrációs cél a venezuelaiak körében, ezidáig körülbelül 865 ezer ember érkezett az országba. Ennek hatására a Nicolas Maduro vezette kormány is elindította a saját átutalási platformját, ami a blokklánc alapú petrót (PTR) használja.

Jesús szerint az egész üzletnek az a trükkje, hogy megtalálják a legjobb átváltási rátákat, és erre a saját ügyletek a legjobbak.

A LocalBitcoinsosok körülbelül 3 százalékkal drágábbak mint az én saját ügyleteim.”, hangsúlyozza.

De van egy kis akadály

A legtöbb Bitcoin felhasználó számára a Bitcoin jelenti az utolsó menedéket. A napi 3%-os inflációs ráta és a bolivar állandó leértékelődése a bitcointőzsdéket életmentővé tette Venezuelában. Azonban nem mindenhol van így Latin-Amerikában, ugyanis más országokban a fiat pénzeket preferálják inkább.

Mariluna De La Concha, egy megrögzött venezuelai Bitcoin felhasználó szerint, aki jelenleg Mexikóban él, elmondta, hogy 2016 és 2019 között Bitcoinban utalt haza Venezuelába. Most már csak azonban pesóban küld haza támogatást az édesanyjának.

Nem kényelmes kriptóra váltani már“, magyarázza Mariluna. “Venezuelában még megéri, mert az infláció miatt nagy értéke van a kriptóknak, azonban számomra már nagyon költségessé vált a küldés.”

Ő a biztonság miatt is váltott a drágább, de jogilag megfelelő fiat átváltási platformokra. Egyre több csalásra derült ugyanis fény országszerte Venezuelában, amiknek a híre a privát chateken terjedt először. Ezeknek a venezuelai felhasználóknak az amerikai bankszámláikat először megfigyelték, később pedig blokkolták is a kriptós tranzakciók után.

Anonim források szerint fennáll annak is a veszélye, hogy ezeken az átváltási platformokon bonyolított tranzakciókat megfigyeli és lenyomozza az állami rendőrség, hogy beazonosítják és megzsarolják a Bitcoin felhasználókat.

González számára is a szituáció odafajult 2018 óta, mióta otthagyta Venezuelát, hogy ő is inkább visszavált a fiat pénzekre, ha haza akar utalni.

Ma már inkább csak Bitcoin megtakarító vagyok.” – zárta gondolatait González a riportban.

(Készült a CoinDesk riportja alapján)

Értesülj első kézből a friss hírekről a BitcoinBázis Telegram csoporttal.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük