Már a Viberen is megjelentek a kriptovaluta átverések

Úgy tűnik miután a Facebook és a Google komolyan elkezdte megnyirbálni a kriptovalutás átverések szárnyait, azoknak új platform után kellett nézniük. És lám meg is találták a Viber instant messenger formájában! A következő képernyőképeket a CoinColors csapata küldte át és úgy indul, mint a már egy ideje ismert kriptós átverések. Adam Peterson nevű jól szituált úriember írja le pár sorban hogyan vált kőgazdaggá azzal, hogy – és most kapaszkodjatok meg – Ripplébe fektetett.

A sok dumából persze minden kiderül, csak az nem, hogy akkor most mit is árul, azaz igen, vegyél Ripple “virtuális pénznemet” 18 500 forintért. Itt azon kezdtünk el gondolkodni, hogy letétkezelővel, tőzsdével van-e dolgunk, vagy konkrétan a Ripple kezdte el így kiárusítani értéktelen XRP tokenjeit (sorry Brad) de ez nem igazán derül ki. Csak annyi hogy vegyél aztán gazdag leszel. A többi nem fontos.

Kriptókkal régóta foglalkozók számára nem újdonság: rengeteg az átverés a szektorban (gondoljunk csak a befürdött Firstcoin magyar tulajdonosaira, vagy a Smart Crypto Note hamarosan bedőlő MLM bandára). Az viszont már annál inkább hat keserűen üde színfoltként, hogy mostantól a Viber üzenetküldő platform is helyet biztosít az ilyen kétes hirdetéseknek.

Viber scam hirdetés

Oh, és persze van ráadás is. Kicsit felbátorodva az évszázad Ripple befektetésén melyen a fiktív Adam Peterson is milliókat keresett – medvepiac ide, medvepiac oda – kitöltöttük a mesés vagyont ígérő űrlapot és láss csodát mi fogadott:

Erre már Justin Sun is felkapná a fejét.

BitPanda - Bitcoin, altcoin és egyéb digitális eszközök váltása

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.