Világszervezetet hoztak létre a stabilcoinok számára

A stabilcoinok ágazatát összefogó nemzetközi egyesületet hoztak létre nemrég Svájcban. A World Stablecoin Association célja a különféle projektek közötti együttműködés elősegítése.

Bár rengeteg kritika érte őket a múltban, és éri őket ma is, egy ideje már slágerterméknek számítanak, és továbbra is megállíthatatlannak tűnnek. Az idei masszív növekedés közepette az összetartó erő is megszületett.

Összefogni, amit lehet

Stabilcoinok Világszövetsége – valahogy így fordíthatnánk magyarra a VirgoX kriptotőzsde és a Global Digital Assets tőkepiaci cég által nemrég útjára indított kezdeményezést.

Adam Cai, a VirgoX vezérigazgatója elárulta, miszerint céljuk egy olyan független és pártatlan globális szervezet megalapítása, amelyben a legnagyobb stabilcoinprojektek képviseltetik magukat.

Mint mondta, párbeszédet folytatnak olyan szereplőkkel, mint a Tether, az USD Coin, a Dai és a HUSD. Megjegyezte, hogy ezek a vállalatok a tervek szerint az idei év végéig érkeznének meg a fedélzetre. A WSA eközben teret kínálna a korai fázisukban lévő projekteknek is.

Cai úgy véli, nem a kereskedésekben történő felhasználásnak kellene az egyetlen járható útnak lennie, hiszen a lehetőségek jóval többet tartogatnak:

„Nem maradhatnak csak kereskedési párok, hanem globális fizetések és határon átívelő utalások eszközeivé kell válniuk. A felhasználókat szintén ösztönöznünk kellene, hogy stabilcoinjaikat értékmegőrzőként tárolják, valamint szintén szükség van olyan projektekre, amelyek különféle értékteremtő alkalmazásokat hoznak létre. Ilyennek számítanak például a stakinghez hasonló, kamathozamot generáló termékek.”

– mondta.

Induláskor a WSA tagjai között a két alapító cégen felül a BlockGeeks blokklánccég is szerepel, amely okosszerződések és fehér könyvek auditálását, valamint oktatótevékenységeket kínál vállalati ügyfelei számára.

Ha hihetünk a Cointelegraph-hoz július 23-án eljuttatott nyilatkozatnak, akkor a résztvevő stabilcoinprojektek havi online szemináriumokon és éves konferenciákon vehetnek majd részt Svájcban, hogy megbeszélhessék stabilcoinok fejlődését és új együttműködési lehetőségeket találjanak más projektekkel.

A tagok között további stabilcoinnal kapcsolatos kezdeményezések is szerepelnek (BRZ, CBRL, Peg Network, QC, Stably, USDK, XDB), valamint olyan tőkecsoportok, mint a Nova Club, az Alpha Sigma Capital vagy a pekingi Consensus Labs.

A bejelentés szerint a WSA örömmel fogad további olyan társaságokat, vállalatokat, kormányügynökségeket, amelyek aktívan érdekeltek a stabilcoinok ágazatában.

Dübörög a piac

Ahogy arról korábban a BitcoinBázison is beszámoltunk, soha olyan jó teljesítményt nem nyújtottak még a rögzített értékkel rendelkező coinok, mint 2020 első félévében.

A Tether például épp nemrég lépte át a 10 milliárd dolláros piaci kapitalizációt – január elsején ez az összeg mindössze 4,1 milliárd dollár volt.

Korábban júliusban az USDC Coin – a második legnagyobb stabilcoin – szintén jelentős mérföldkőhöz ért piaci kapitalizációját tekintve. A Coinbase kriptotőzsde és a Circle startup által létrehozott stabilcoin július 3-án lépte át az egymilliárd dolláros küszöböt.

A VirgoX vezérigazgatója kiemelte, miszerint az ágazat további gyarapodása a globális felhasználók számára is jelentős előnyökkel fog járni. Mint mondta:

„[…] ez a nonprofit szervezet együttesen mozdítja előre az ágazatot, hogy az a globális felhasználók igényeit szolgálja. Hozzáteszem, hiszünk abban, hogy a stabilcoinok piaci kapitalizációja nagyot fog durranni a közeljövőben. Láttunk már stabilcoint a 10 milliárdot is meghaladni nemrég. Az elmúlt két év százalékos növekedése kimagasló. Ez a trend minden bizonnyal folytatódni fog.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük