Vitalik Buterin az Ethereum 2.0 végjáték körülményeiről írt a blogján

Az Ethereum társalapítója, Vitalik Buterin az ETH 2.0-val kapcsolatos elképzeléseit egy e heti blogbejegyzésben fedte fel, aminek „Endgame – Végjáték” címet adott.

Arról beszélt, hogy a bizalom nélküli és a cenzúrával szembeni ellenállást a saját elfogadott normák szerint szeretné kialakítani. Ennek elérése érdekében kidolgozott egy „valószínű ütemtervet”, számos meglepetéssel, közte volt egy javasolt második szintű staking megoldás is, amely kevesebb hálózati erőforrást használ.

Az ETH 2.0 végső release verziója egy állandó vita vagy kételkedés tárgya a kriptoközösségen belül. Ráadásul minden alkalommal, amikor a gas díjak megemelkednek a hálózati tevékenység növekedése miatt, feltörnek az indulatok. De figyelembe véve az Ethereum jelentős hálózati hatását, valamint az alacsonyabb gas díjakat, a nagyobb decentralizáció és a jobb biztonság ígéretét, úgy tűnik, a befektetők összességében készek még is várni.

Az Ethereum 2.0 végjáték

Az Ethereum 2.0-ben a bizalom nélküli működés és cenzúrával szembeni ellenállásra vonatkozó elfogadott szabványok teljesítése érdekében Buterin részletezett egy „valószínű ütemtervet” ennek elérésére.

Egy második szintű staking bevezetésével jelentősen csökkenthető a blokkellenőrzés erőforrásigénye. Buterin azt javasolja, hogy a tranzakciókat osszák fel 100 “gyűjtő konténerbe’, és mindegyik konténert egy Merkle vagy Verkle tree root követi. Mivel ezek a „tree root” folyamatok lehetővé teszik a nagy mértékű adatellenőrzést olyanok számára, akik rendelkeznek tree root-tal, ez lehetővé teszi a bizonyítás hatékonyságának növelését, így egyben a skálázhatóságot is.

Az egy blokkban lévő tranzakciók 100 konténerbe vannak felosztva, minden egyes konténer után egy Merkle vagy Verkle tree root-tal. Minden második szintű staker véletlenszerűen kerül besorolásra az egyik konténerbe. Egy blokk csak akkor fogadható el, ha az egyes konténerekhez rendelt érvényesítők legalább 2/3-a aláírja azt.

Buterin azt is megemlítette, hogy az adatvédelmi technológiákat, például a zk-SNARK-okat is alkalmazzák konténerrendszer tetejére ültetett további biztonsági rétegként.

Az Ethereum Layer-2 platformként működő Polygon ad otthont a zk Summitnak a héten. Itt egy jelentős bejelentést tesznek közzé a zero-knowledge technológiával kapcsolatban.

Buterin értéket lát az elérhető adatok mintavételének (DAS – data available sampling) bevezetésében is. Ez lényegében a blokklánc light verzióját kínálja, ami azt jelenti, hogy a blokkellenőrzés megtörténhet anélkül, hogy a teljes blokkláncról teljes nyilvántartást vezetnének.

Végül a cenzúrával szembeni ellenállás javítása érdekében Buterin másodlagos tranzakciós csatornák létrehozását javasolja a blokkellenőrzés elosztott alapon történő kezelésére. Ebben a beállításban a blokklétrehozás központosított, de a blokkellenőrzés bizalom nélküli és decentralizált.

Ethereum 2.0

Mikor jön már a végleges ETH 2.0?

A 0. fázisú Beacon Chain bevezetésére már több mint egy éve, 2020. december 1-jén került sor. Ez lefektette az Ethereum 2.0 alapjait, és bevezette a stakinget is.

A fejlesztők a jelenlegi fázison dolgoznak, amely az „összevonás” nevet kapta. Mivel az Ethereum 1.0 és 2.0 párhuzamosan fut, a két lánc összevonása szükséges a frissítés előrehaladásához. A hivatalos becslések szerint az egyesülés időpontja valamikor 2022 első negyedéve lehet. De figyelembe véve a „nehézségi bomba” beállításának késését, egyesek szerint inkább 2022. júniusa valószínűbb, amikor ez megtörténhet. Az időzített bomba egy olyan folyamat, amely az Ethereum bányászatát egyre nehezebbé teszi, hogy a végén az ETH bányászata már veszteséges tevékenység lesz. Ezzel az a cél, hogy fokozatosan áttérjenek a Proof-of-Work láncról a Proof-of-stake láncra.

Az implementáció végső fázisa a „Shard chains”, amely a tranzakciós terhelés kezelését jelenti 64 shard láncon keresztül a jobb méretezhetőség érdekében. A becsült dátum egyelőre még csak „valamikor 2022-ben”-ként van megadva.