Vizsgálat indul a salvadori kormány ellen a bitcoin vásárlás miatt

Salvador számvevőszéke vizsgálatot indított a kormány bitcoin vásárlásával, valamint kripto ATM-ek kiépítésének folyamatával kapcsolatban. 

Szerencsétlen salvadori elnökre rájár a rúd. Nem elég a helyiek bitcoinellenes tüntetése és a Világbank állandó fenyegetőzése, most a Reuters értesülései szerint a salvadori számvevőszék – amely az ország közbeszerzéseit felügyeli – azt mondta, hogy szeptember 10-én panaszt kapott a Cristosal nevű helyi emberi jogi csoporttól, ezért vizsgálatot indít a kormány bitcoin vásárlásával és a bitcoin ATM hálózat kiépítésével összefüggésben.

“Miután a [számvevőszék] a panaszt befogadta, jogi jelentést fog készíteni, és időben továbbítja azt az Általános Ellenőrzési Koordinációs Hivatalnak” – közölte a Számvevőszék.

A Cristosal szervezet külön kérte, hogy vizsgálják felül a kormány bitcoin beszerzését, illetve azt, miből finanszírozta a kripto ATM hálózat kiépítését az országban.

Nem ez az első eset, hogy Bukele elnök bitcoin projektje emberi jogi aktivisták haragját váltja ki a piciny országban.

Bukele elnök először júniusban, a Miamiban megrendezett Bitcoin-konferencián jelentette be azt, hogy az állam felkarolja a népszerű kriptovalutát.

Szeptember 7-én a bitcoint hivatalosan is törvényes fizetőeszközként ismerték el. Ezen időszak alatt a kormány kapott hideget-meleget országon belül és kívül is.

Sok helyinél az verte ki a biztosítékot, hogy a vállalatoknak kötelező elfogadni a bitcoint, bár azt, az állami alkalmazás segítségével azonnal dollárra válthatják. Emiatt azonban többen kényszerítő törvényként értelmezték a bitcoin-törvényt, és többször tüntettek ellene.

Mi több, a kormányt azzal vádolták, hogy megfélemlíti, elhallgattatja és zaklatja a leghangosabb kritikusait.

Egy helyi üzletember azt állította, hogy “a kormány zaklatta a nagyvállalkozókat és a kisvállalkozókat egyaránt. Kormányzati ügynököket küldtek a vállalkozások ellenőrzésére, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy betartják-e a munkaügyi szabályokat, csak azért, mert egyesek negatívan nyilatkoztak a bitcoin-törvényről.”

Hogy ebből mi igaz, az nem világos. Az állami bitcoin tárca viszont elképesztően sikeres. Habár az első napokban technikai zavarokkal küszködött, egy hét alatt mégis több mint félmillióan töltötték azt le.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük