Összehangolt akció eredménye a Bitcoin-buborék kipukkanása 2017-ben, állítja egy amerikai szabályozó

A Trump-féle vezetés a határidős termékek bevezetésének engedélyezésével a 2017-es bitcoin buborék kipukkasztását váltotta ki, mondta egy volt szabályozási tisztviselő hétfőn.

Christopher Giancarlo, aki ötéves elnöki hivatali ideje után idén áprilisban távozott az Egyesült Államok Határidős Árutőzsdei Kereskedelmet Felügyelő Bizottságának éléről (CFTC), egy interjúban azt mondta:

“Az elmúlt évek egyik kimondatlan története az, hogy a CFTC, a Pénzügyminisztérium, a SEC és az akkoriban működő Nemzeti Gazdasági Tanács igazgatója, Gary Cohn úgy gondolta, hogy a bitcoin határidős ügyletek bevezetése hatással lesz a bitcoin buborékra. És ez bejött.”

Hétfőn, San Francisco-ban, a Pantera csúcstalálkozón tartott beszédében Giancarlo további részleteket is megosztott. Azt mondta, hogy a bitcoin 2017. decemberi drámai áremelkedése volt az első nagy buborék a 2008-as pénzügyi válságot követően. Ez az oka annak, hogy Trump vezetése együttesen cselekedett azért, hogy a piacokat előremozdítsa.

Mi is történt valójában?

A Chicago Mercantile Exchange (CME) és a CBOE Futures Exchange (CFE) által jegyzett bitcoin határidős ügyleteket a CFTC 2017. december 1-én jelentette be, majd december 18-án élesítette azokat. A bitcoin ára egy nappal korábban, december 17-én tetőzött, közel 20 000 dollárnál, majd ezt követően drámai módon visszaesett.

Láttunk egy buborékot kialakulni. Úgy gondoltuk, hogy a lehető legjobb amit tehetünk az, ha hagyjuk, hogy a piac kapcsolatba kerüljön vele,”  mondta Giancarlo a Ritz-Carltonban összegyűlt tömegnek.

Természetesen különböző vélemények születtek arról, hogy végül mi húzta le a bitcoin árát, és 2018 végén miért érte el a 3000 dolláros minimumot. Giancarlo a San Francisco Federal Reserve kutatásait idézte, amelyek szintén megerősítik a bitcoin határidős ügyletek bevezetésének lehúzó hatását.

Ha valaki úgy gondolja, hogy ez az [magas] ár nevetséges, de nem is rendelkezik bitcoinnal, akkor nincs módja arra, hogy ennek a véleményének hangot is adjon”, mondta Giancarlo hozzátéve:

Ha nem rendelkezik származékos pénzügyi eszközökkel, akkor Önnek csak a hívők maradnak, és ez bizony a hívők piaca.”

A CFTC munkatársai szigorúan kezelték ezt az ügyet. Én viszont kapcsolatba léptem a pénzügyminisztériumból Steven Mnuchin-al és a NEC igazgatójával, Gary Cohn-al is. Úgy véltük, hogy amennyiben a bitcoin határidős ügyletek előrehaladnak, az intézményi pénz fegyelmet hozna a készpénzpiaci értékébe is”, mondta Giancarlo. “És pontosan ez történt.”

2008 tanulságai

A 2017-es bitcoin buborékot a 2008-as pénzügyi válsággal összefüggésben kell megvizsgálni”, mondta.

2008-ban a korábbi szabályozó a GFI Group Inc.-t, a Wall Street tőzsdén kívüli kereskedését vezette, amely a hitel-nemteljesítési csereügyletek egyik legnagyobb tőzsdéjévé vált. Ez a pénzügyi eszköz okozta a legnagyobb pusztítást az Egyesült Államok piacán.

Giancarlo azt mondta, “A 2008-as pénzügyi válságból kilépve a szabályozókat ért kritika a következő volt. Hol voltak az ingatlan jelzálogbuborék terjedése során, és miért nem tettek lépéseket azért, hogy az a buborék kidurranjon, amikor megtehették volna?”

A szabályozók ezért reagáltak viszonylag gyorsan a bitcoin áremelkedésére. Giancarlo számára a leckék egyértelműek voltak. A szabályozók nem lehetnek önelégültek, amikor egy buborékkal néznek farkasszemet, hanem úgy kell eljárniuk, hogy a piacok megőrizhessék szabadságukat. 2017-ben a bitcoin határidős ügyletek engedélyezése éppen ezt tette lehetővé.

A CoinCash.eu magyar bitcoin váltó kriptó - kriptó direkt kereskedést vezetett be. Próbáld ki!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.