Zuckerberg új token bevezetését fontolgatja metaverzumában

Ugyan véglegesen elbukott Mark Zuckerberg stablecoin projektje, a Meta nem adta fel a harcot, és hősiesen más típusú tokenek bevezetését fontolgatja, miközben gőzerővel építi álomprojektjét, a metaverzumot.  

A Meta immár a ROBUX, a Roblox játék virtuális valutájához hasonló token létrehozásán gondolkodik, melyet dicsőítve atyjukat, a vállalat munkatársai már csak „Zuck Bucks” néven emlegetik. A céges feljegyzések és névtelen források szerint az álomvilágból származó közösségi valuták már lehetséges tervezete is készen áll, azonban még korai lenne előre inni a medve bőrére.

Dúl a harc a metaverzum kegyeiért

A metaverzum a valóság kiterjesztett változata, ahol a virtuális világ fantasztikus elemekkel átszőve, no meg csipetnyi kalanddal megfűszerezve találkozik elménk bugyraival. Nem is csoda tehát, hogy már javában zajlik a verseny a digitális világ kegyeiért, a web 3.0 változatát magasztaló cégek ugyanakkor a Meta erőfeszítéseitől eltérően, nyílt forráskódú változatával közelítik meg a metaverzum kilétét. Sőt, Yat Siu, az Animoca Brands játékkiadó ügyvezető elnöke nemrégiben például nyersen kijelentette, hogy a Meta „fenyegetést” jelent a decentralizált metaverzumra nézve:

„A Facebook egy zárt metaverzumot akar megépíteni, ahol ő irányítja a hálózatot és az eseményeket, így amit ők építenek, egyszerűen szembe megy azzal, amit mi csinálunk” – fokozta tovább a hangulatot.

A kritikák azonban nem akadályozzák meg a Metát fejlesztéseiben, NFT durranását például már idén májusra tervezi, és egy belső dokumentum szerint fontolgatja a blokklánc alapú eszközök integrálását is. Az NFT-k, mint tudjuk, kulcsfontosságú fogaskeréknek számítanak a metaverzum létrejöttében – így, ha a Meta továbbra is tartja szavát, feltétlenül szüksége lesz egy saját tokenre. Miután ugyanakkor a vállalat 2019 óta ápolgatott stablecoin projektje, mély sebet hagyva, többek között a szabályozási keretrendszerek miatt kudarcba fulladt, egyelőre nem valószínű, hogy a Meta ismét fejest ugrana a kriptotérbe. Ahogyan arról a Financial Times is beszámolt, a Meta fejlesztői most inkább egy „legkevésbé szabályozott digitális valuta” felé kacsingatnak, a „legvonzóbb opciónak pedig egy nem blokkláncon alapuló token tűnik”.