Majdnem 1000 dollárt ér a bitcoin testvére – már megéri bitcoin casht bányászni

Pénteken és szombaton elképesztő árfolyam változáson ment keresztül a bitcoin cash. Két nap alatt a bitcoin testvére 300 dollárról majdnem 1000 dollárig erősödött a nehézségi fok várható változása miatt. Most már megéri bitcoin casht bányászni.

300%-ot nőtt a bitcoin cash árfolyama két nap alatt

Az augusztus első napján bekövetetkezett hard fork után, a bitcoin cash árfolyama már produkált jelentős ingadozást. Az első két nap során a határidős ügyletek során kialakult 800 dollár körüli árfolyamról egészen 129 dollárig süllyedt a bitcoin cash ára augusztus 2-ára. Innen a 250-300 dolláros szintig tudott visszaerősödni, mely után két hétig 300 dollár körül stagnált az árfolyam egészen a hét végéig.

Megéri bitcoin casht bányászni az árfolyam miatt

A bitcoin cash ára péntek délután kezdett vad emelkedésbe. Órákon belül duplázott majd triplázott az árfolyam. Az események mögött feltehetőleg az áll, hogy a nehézségi fok változása most fog bekövetkezni a bitcoin cash blokkláncán.

Megéri bitcoin casht bányászni

Az emelkedő árfolyam egyúttal ösztönzésként is szolgált a kriptopénz bányászok számára. A magas árfolyam egyre több bányászt vonzhat a bitcoin cash blokkláncára, ugyanis azon jövedelmezőbb lehet így a bányászat a bitcoinhoz képest. Az árfolyam emelkedés vélhetően most árazta be a közelgő nehézségi fok változást.

Bitcoint vagy bitcoin casht bányászniA 479.808-as számú blokk kibányászása várhatóan a felére csökkeni majd le a bitcoin cash bányászat nehézségi fokát. Ez azt jelenti, hogy ha a bitcoin és a bitcoin cash árfolyama a mostani szinthez képest nem változik, akkor elméletben majdnem kétszer annyit lehet keresni majd bitcoin cash bányászat mellett, összevetve azzal, mintha bitcoint bányásznánk.

A képlet azonban nem ilyen egyszerű. A bitcoin blokklánca ugyanis magasabb tranzakciós díjjal dolgozik, így egy blokk kibányászásakor a bitcoin blokkláncon dolgozó bányászok magasabb jutalomban részesülnek. Emellett a bitcoin bányászok a blokk jutalmat jelenleg gyorsabban tudják elkölteni. Ugyanis az újonnan kibányászott bitcoinok elköltéséhez 100 további blokk kibányászása kell, mely a bitcoin blokkláncon egyelőre még gyorsabban történik.

Azonban ha az árfolyam tovább nő, akkor az még több likviditást teremthet a bitcoin cash piacán ami egyre vonzóbbá teheti a bányászatot is. Ezzel egy ördögi kör alakulhat ki, mely tovább nyomhatja felfelé az árfolyamot, amennyiben a folyamat folytatódik tovább a közeljövőben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük