20 éves csúcson a forgalomban lévő dollár mennyisége

A Federal Reserve Bank of St. Louis adatai szerint a forgalomban lévő amerikai valuta a legnagyobb százalékos növekedést érte el az elmúlt 20 éves viszonylatban.

A statisztikai adatok szerint március 11-től március 18-ig a forgalomban lévő dollár bankjegyek körülbelül 1.809 billióról 1.843 billióra emelkedtek. Ez majdnem 2 százalékos növekedés. A változást vasárnap John Paul Koning közgazdász jelentette először.

Ez az adat annak a jele, hogy az amerikai állampolgárok a szokásosnál több készpénzt vesznek fel a bankokból és az ATM-ekből a koronavírus okozta aggodalmak miatt.

A megugrás 1999 vége óta most a legjelentősebb, amikor a globális digitális rendszerek összeomlásától való félelem miatt az emberek több készpénzt vettek fel, és pánikvásárlásba kezdtek. Ekkor a 2000-es év kétszámjegyű rövidítése miatti (Y2K probléma) aggályok miatt következett ez be. Az 1900-as években egyszerűen az utolsó két számjeggyel azonosították az évet, és 2000-et a ’00’ számpár jelölte volna. Azonban attól tartottak, hogy a rendszerek ezt nem tudják megkülönböztetni az 1900-tól, és az IT rendszerek majd összeomlanak. Ezt nevezik ‘Y2K bug‘-nak.

A heti változás alapján a valuta az 1999. december 22-vel végződő héten ért el 3,78 százalékos növekedést. Most a 2020. március 18-adikával végződő hét 1,92 százalékos növekedést mutatott.

A forgalomban lévő készpénz minden papírpénz és érme, amely a lakosságnál és a letétkezelő intézmények páncéltermeiben van.

A készpénz és elszálló infláció

A növekedés azért következett be, mert a koronavírus (COVID-19) továbbra is globálisan terjed amivel az egészségügyi infrastruktúra nem tud megbirkózni, a kórházak ellátási statisztikái romlanak. Az országok kormányai közösségi távolságtartást javasolnak. Emellett kérik a lakosságot, hogy csökkentsék minimálisra az olyan felületekkel való érintkezést, amik tartalmazhatják a vírust. Ergo ezért mindenkit izolációra, otthonmaradásra ösztönöznek, amit a gazdaság megsínyli.

A világjárvány felnyitotta szemünket arra a tényre is, hogy a fizikai pénz a két fél közötti pénzváltás ‘legpiszkosabb’ formája, és inkább a digitális, a blokklánc alapú vagy a más módon történő pénzmozgást kellene előtérbe helyeznünk.

A központi pénzszórás és a készpénzhasználat azonban nemcsak az Egyesült Államokban pörgött fel.

Az EU országai sorban jelentik be a nagyobbnál nagyobb mentőcsomagokat. Ezek a helikopterpénzek a következő időszakban azonban nagyban növelik majd az inflációt, és ezzel még tovább rontják az amúgy is gyenge lábakon álló országok gazdasági helyzetét. Ha pedig sokáig érvényben maradnak a korlátozások, a gazdaságok totális leállásához vezetve, akkor még nagyobb káosz és elszegényedéshez olvasható ki. Ebben az esetben pedig mindegy lesz, mennyi pénzt nyomtat és önt a piacra a jegybank, az EU, az IMF, mert nem lesz vásárlóerő, csak elszálló árak, és fizetésképtelen lakosság.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.