2020 a bitcoin éve lesz – Tom Lee elemzése szerint új történelmi magaslatok várhatók

Tom Lee, a Fundstrat Global Advisors alapítója szerint a bitcoin és más kriptovaluták ára 2020-ra új történelmi magaslatokba emelkedhet. Az elemző a CNBC-vel folytatott interjújában osztotta meg csapatával közösen megfigyelt észrevételeit a bitcoin árváltozásáról.

Tom Lee szerint a medvepiacnak már vége van, több jel is erre mutat

Tom Lee már néhány héttel ezelőtt is bejelentette, hogy véget ért a medvepiac. Most pedig újra megismételte álláspontját – persze egy kicsit kibővítve.

Lee szerint  a bitcoin még korántsem fejezte be a felfelé irányuló ármozgásait. 2020-ra újabb történelmi magasságokba emelkedhet a kriptovaluta ára. És Lee nem csak a megérzéseire hagyatkozik. Az interjúban ugyanis így fogalmazott:

11 olyan jelet lehet megfigyelni a bitcoin árfolyam-változásában, ami csak a bikapiacokra jellemző tulajdonság.

Eközül a 11 jel közül három (a blokklánc, a technikai indikátorok és a kereskedési volumen alakulása) egyértelműen jelzi Lee számára, hogy a kriptotél hivatalosan is véget ér. Szerinte az egyik legfontosabb az OTC piacok és az ehhez kapcsolódó intézményi befektetések kereskedési volumenét megfigyelni. Itt ugyanis az aktivitás az közelmúltban 60-70%-os növekedést tudott produkálni.

Az elemző arra is felhívta a figyelmet, hogy a bitcoin átlépte a 200 napos mozgóátlagát, ami megint csak a bikapiac fellendülésének lehet előjele.

Lee mondjuk gondosan figyelt arra, hogy ne nagyon dobálózzon konkrét számokkal; az ilyen fajta „megmondó embereket” általában mindig meghazudtolja az idő a kriptoszektorban. Azonban az új történelmi magasság kifejezés egyértelműen arra utal, hogy Lee szerint a korábbi 20 ezer dolláros határ meg fog dőlni 2020-ban.

A hónap elején szintén ezzel a kérdéssel foglalkozott Lee, de akkor inkább az általa megalkotott Bitcoin Misery Index-re (BMI, azaz Bitcoin Szenvedés Index) hivatkozott elsősorban. Ez a meglehetősen különleges index azt hivatott bemutatni, hogy a bitcoinnal rendelkező emberek pontosan mennyire is szenvednek a bitcoin árváltozásától és volatilitásától. Ez az index ugyanis idén áprilisban a 2016 júniusa óta nem látott magasságokba tört. Ez Lee értelmezésében meglehetősen vegyes jelzést jelent a befektetők részről. Szerinte a legfontosabb következtetés, amit ebből a magas, 67-es értékből levonhatunk az az, hogy „a medvepiac 3000 dollárnál minden valószínűség szerint véget ért”.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük