30 másodperc alatt felvásárolták az összeset – mi az?

Tegnap elindult a Polkastarter decentralizált váltó és az első likviditási pool 30 másodperc alatt el is fogyott. 

A Polkastarter egy olyan P2P decentralizált kereskedési platform, ami az Ethereum kihívóját, a Polkadot blokklánc hálózatát használja. A DEX megnyitását már nagyon sokan várták és annak ellenére jól sikerült, hogy az induláskor a szerverek és a decentralizált applikáció (dapp) is meglehetősen le volt terhelve a nagy érdeklődés miatt.

A platform célja, hogy blokkláncok közötti poolokat és tokenaukciókat lehessen létrehozni. Olyan projekt-finanszírozást szeretnének kialakítani, ami nem az Ethereum blokkláncát, hanem a Polkadot infrastruktúráját használja.

Az induláskor három likviditási pool indult el, ami korlátozott számban tudta fogadni a beérkező letéteket. Valószínűleg ezért is vették meg pillanatok alatt az összesen. A Polkastarter blog bejegyzéséből kiderül, hogy több, mint 10 ezer felhasználó érkezett a honlapra pillanatok alatt és a két fix hozamú pool tokenjeit 30 másodperc alatt elkapkodták. Így végül összesen 200-an tudtak vásárolni a poolokból, amiben 340 ETH-t, azaz mai értékben 200 ezer dollárnyi forrást helyeztek el.

A Polkastarter platformot szeptemberben harangozták be, amikor listázásra került a POLS token az Uniswapnál. Induláskor még 0.85 dollárt ért egy token, aminek az értéke az elmúlt két hónapban folyamatosan esett. A platform indulása után további 22%-ot esett, most 0.45 dollárnál tart a kereskedés. Ezzel szemben a Polkadot hálózat natív tokenje, a DOT 6%-ot erősödött tudhat maga mögött 24 óra alatt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük