Kiderült most mi fékezte meg a bitcoin árfolyam emelkedést

Cikk meghallgatása

00:00 00:00

80 ezer dollárnál elakadt a Bitcoin.

Mozgalmas hetet zárt a kriptopiac, ahol a figyelem főként az amerikai és európai jegybankok döntéseire irányult. A Bitcoin árfolyama többször is megközelítette a 80 ezer dolláros szintet, de végül nem tudta áttörni ezt a fontos határt.

Bitcoin árfolyam alakulása a héten - Forrás: Tradingview

Bitcoin árfolyam alakulása a héten – Forrás: Tradingview

A hét elején a BTC először 79 500 dollárig emelkedett, majd hirtelen visszaesett. A következő napokban több hullámban próbált erősödni, de az eladók folyamatosan nyomás alatt tartották az árfolyamot. A legnagyobb mozgás az amerikai jegybank, a Fed kamatdöntése után jött, amikor, bár nem történt meglepetés – a Bitcoin ismét esett.

Az Európai Központi Bank is változatlanul hagyta a kamatokat, de jelezte, hogy júniusban akár emelés is jöhet, ami szintén óvatosságra intette a befektetőket. A geopolitikai helyzet sem segített: az amerikai–iráni tárgyalások egyelőre nem hoztak áttörést, ami növeli a bizonytalanságot.

Ennek ellenére a Bitcoin áprilist két számjegyű emelkedéssel zárta, ami mindenképpen erős teljesítménynek számít.

Altcoin árfolyamok alakulása a héten - Forrás: Coin360

Altcoin árfolyamok alakulása a héten – Forrás: Coin360

Az altcoinok a bitcoin árfolyam útját követték a héten, kevés kivétellel egyik sem tudott igazán pozitív hozamot produkálni. Különösen nagy mélyrepülésben van a Worldcoin, 98%-ot veszített értékéből az elmúlt időszakban, aminek a háttérben nemcsak a kedvezőtlen piaci környezet áll, hanem egy egyre élesedő konfliktus is a projekt társalapítója, Sam Altman és Elon Musk között.

A hét legfontosabb kriptovaluta hírei egy helyen

A Meta visszatért a stabilcoin piacra. A technológiai óriás honlapján közzétett közlemény szerint négy évvel az előző kísérlet leállítása után a vállalat csendben elindította a digitális pénz kifizetéseket egyes országokban. A kifizetések a Solana és a Polygon blokklánc hálózatokon érhetők el, és az USDC stabilcoint használják.

Franciaország is bejelentette, hogy saját bitcoin-tartalékot kíván építeni. Az európai nagyhatalom célja a teljes bitcoin-készlet 2%-át megvásárolni hosszú távon, vagyis 420 ezer BTC-t birtokolni. Nem véletlenül gondolkodik alternatív eszközben Franciaország. A napokban írtunk róla, hogy az amerikai aranytartalék valójában csak ócskavas a világpiacon.

Miközben az amerikai törvényalkotók azon dolgoznak, hogy törvénybe iktassák Donald Trump elnök stratégiai bitcoin tartalékát, a Fehér Ház vezető kriptotanácsadója, Patrick Witt előrevetített egy, a következő hetekben várható „nagy bejelentést” a tartalékkal kapcsolatos lépésekről.

A világ legnagyobb stabilcoinját kibocsátó Tether bemutatott egy új, moduláris felépítésű Bitcoin‑bányász rendszert. Ezt a rendszert a Canaan Inc. és az ACME Swisstech cégekkel együtt fejlesztették ki. A lényege az, hogy a bányászgép számítási részét különválasztották az áramellátástól és a hűtéstől, így a rendszer könnyebben szerelhető, cserélhető és rugalmasabban használható.

Miközben a nemzetközi sajtó a Magyarországról induló magángépeket figyeli, addig érdemes szót ejteni egy másik, decentralizált „menekülőútvonalról” – a kriptovalutákról. Utánajártunk, vajon alkalmasak lehetnek-e a digitális eszközök arra, hogy a nagy mennyiségű vagyont gyorsan kimentsék.

Lassan emelkedik a Bitcoin, miközben történelmi csúcson az S&P 500

Az elmúlt hetekben a Bitcoin visszafogott, de stabil emelkedést mutatott. Áprilisban körülbelül 12%-ot erősödött, miközben a hagyományos piacok még nagyobb lendületet vettek.

Az amerikai részvénypiac, különösen az S&P 500 index, új csúcsokra emelkedett, egészen 7 200 pontig jutva. Az emelkedést főként a nagy technológiai cégek, például az Apple és a Google erős eredményei hajtották. Az index piaci értéke az elmúlt hetekben több ezer milliárd dollárral nőtt.

Csúcson az amerikai részvénypiaci index, az S&P500 - Forrás: Tradingview

Csúcson az amerikai részvénypiaci index, az S&P500 – Forrás: Tradingview

Érdekes, hogy mindez úgy történt, hogy közben az infláció ismét emelkedni kezdett az Egyesült Államokban. A PCE inflációs mutató, amelyet a jegybank kiemelten figyel, 3,5%-ra nőtt, ami a legmagasabb érték közel három éve.

Amerikai inflációs mutató 3 éves csúcson - Forrás: Bureau of Economic Analysis

Amerikai inflációs mutató 3 éves csúcson – Forrás: Bureau of Economic Analysis

Normál esetben a magas infláció visszafoghatná a piacokat, de most úgy tűnik, a befektetők ezt egyelőre figyelmen kívül hagyják. A következő hónapokban kulcsfontosságú lesz, hogy az infláció hogyan alakul. Ha tovább nő, az hatással lehet mind a részvényekre, mind a kriptovalutákra.

Hiába az erős hónap, a Bitcoin még mindig küzd

A Bitcoin áprilisban tehát látványos emelkedést produkált, ami az elmúlt egy év legjobb havi teljesítménye, de ennek ellenére a jövőkép nem teljesen egyértelmű.

Bitcoin hozamok az elmúlt 13 évben, havi bontás - Forrás: Coinglass

Bitcoin hozamok az elmúlt 13 évben, havi bontás – Forrás: Coinglass

A probléma az, hogy az árfolyam nem tudta visszaszerezni a fontos technikai szinteket.

Különösen a 21 hetes mozgóátlag (EMA) jelent akadályt, amely fölött a Bitcoin csak ritkán tudott zárni az elmúlt hónapokban. Ez arra utal, hogy az emelkedés még nem elég erős. Ha az ár nem tud tartósan ezen szint fölött maradni, akkor az egész mozgás csak egy átmeneti felpattanás lehet.

Bitcoin árfolyam grafikon - mozgóátlagok - Forrás: X.com

Bitcoin árfolyam grafikon – mozgóátlagok – Forrás: X.com

Egyes szakértők pedig már úgy vélik, hogy akár egy újabb visszaesés is szükséges lehet a további növekedés előtt. A 60 ezer dollár körüli zóna újratesztelése segíthetne abban, hogy a piac stabil alapot építsen egy későbbi emelkedéshez. Ez elsőre negatívnak hangzik, de a múltban gyakran előfordult, hogy egy ilyen visszahúzódás után indult el egy erősebb rally.

ETF-kiáramlás és bizonytalanság, hol érkezhet fordulat?

A Bitcoin az elmúlt napokban ismét nyomás alá került, miután három egymást követő napon tőkekiáramlás történt az amerikai Bitcoin ETF-ekből. Összesen közel 490 millió dollár hagyta el ezeket az alapokat, ami arra utal, hogy az intézményi befektetők rövid távon óvatosabbá váltak.

Áramlik ki a tőke a Bitcoin alapokból - Forrás: SoSoValue

Áramlik ki a tőke a Bitcoin alapokból – Forrás: SoSoValue

Ez egybeesett azzal, hogy a Bitcoin nem tudta visszaszerezni a 78 ezer dolláros szintet, ami fontos ellenállásként működik. Emiatt sok kereskedő attól tart, hogy az árfolyam akár tovább is csökkenhet.

A bizonytalanság egyik oka, hogy a Bitcoin idén eddig gyengébben teljesített, mint például az amerikai részvénypiac, amely már új csúcsokat döntött. Ugyanakkor a technológiai szektor már kezd gyengülni, ami új helyzetet teremthet.

A makrogazdasági környezet is hatással van a piacra. Az emelkedő olajárak és a növekvő infláció miatt a befektetők magasabb hozamot várnak el, ami csökkenti a kockázatos eszközök iránti keresletet.

Kulcsszintnél a Bitcoin: 75 ezer dollár körül dőlhet el az irány

A Bitcoin árfolyama most egy különösen fontos zónába érkezett, 75 ezer dollár körül, ahol több befektetői csoport átlagos bekerülési ára is találkozik. Ez a helyzet erősítheti a szint jelentőségét, és akár támaszként is működhet a jövőben.

Realizált Bitcoin árfolyam - Forrás: CryptoQuant

Realizált Bitcoin árfolyam – Forrás: CryptoQuant

Az adatok szerint a rövid távú befektetők (1–3 hónapos tartók) átlagosan 75 600 dollár körül vásároltak. Korábban ez a szint ellenállásként működött, de most már inkább egy lehetséges támaszként tekintenek rá.

Rövidtávú bitcoin birtokosok bekerülési ára - Forrás: CryptoQuant

Rövidtávú bitcoin birtokosok bekerülési ára – Forrás: CryptoQuant

Egy másik fontos mutató az úgynevezett realizált ár, amely jelenleg 72 300 dollár körül van. A Bitcoin már képes volt efölött a szint felett is zárni, ami azt jelzi, hogy a befektetők nagy része újra profitban van. Ez általában növeli a bizalmat, és csökkenti az eladási hajlandóságot a piacon.

Az intézményi befektetők is közel vannak ehhez a zónához: a Bitcoin ETF-ek átlagos vételi ára 76 700 dollár körül alakul. Ez tovább erősíti a szint jelentőségét.

Erős visszapattanás után ismét falba ütközött a Bitcoin

A Bitcoin látványos emelkedést produkált az elmúlt hetekben: a 60 ezer dollár alatti szintről egészen 79 500 dollárig kapaszkodott fel. Ez közel 32%-os növekedés, ami jelentős erőt mutat. Azonban a lendület megtört, és az árfolyam visszacsúszott 76 ezer dollár környékére.

Rövidtávú bitcoin birtokosok nullában vannak - Forrás: Glassnode

Rövidtávú bitcoin birtokosok nullában vannak – Forrás: Glassnode

A fő akadály továbbra is a 80 ezer dolláros szint, amelynél egyre erősebb eladási nyomás jelentkezik. Ennek egyik oka, hogy sok befektető ezen a szinten éri el a nullszaldót, így inkább elad, mintsem kockáztat.

Különösen a rövid távú befektetők és az ETF-ekből érkező eladások nehezítik az emelkedést. Ez egy tipikus piaci viselkedés: amikor az ár visszatér a korábbi vásárlási szintekhez, sokan kiszállnak.

Az adatok szerint több százezer Bitcoin bekerülési költsége koncentrálódik 77 800 és 80 800 dollár között, ami tovább erősíti ezt az ellenállási zónát.

Bitcoin árfolyam - támaszzónák - Forrás: X.com

Bitcoin árfolyam – támaszzónák – Forrás: X.com

A következő nagy lépéshez kulcsfontosságú lenne, hogy a Bitcoin áttörje és támasszá alakítsa a 80 ezres szintet. Ha ez sikerül, az akár 84 ezer dollár felé nyithatja meg az utat.

Rövid távú befektetők fékezték meg a Bitcoin emelkedését

Mikor a Bitcoin nemrég közel került a 80 ezer dolláros szinthez az emelkedés hirtelen megtorpant. Az adatok szerint ebben nagy szerepe volt a rövid távú befektetőknek, akik tömegesen kezdtek profitot realizálni.

A rövidtávú befektetők eladják az érméiket - Forrás: Glassnode

A rövidtávú befektetők eladják az érméiket – Forrás: Glassnode

Az úgynevezett STH (short-term holder) mutatók alapján ezek a befektetők óránként több millió dollárnyi nyereséggel zárták le pozícióikat. Egy ponton ez az érték elérte a 7 millió dollárt óránként, ami jóval magasabb a megszokottnál.

Ez azt jelenti, hogy sokan kihasználták az emelkedést, és inkább eladták a Bitcoinjukat, amikor közel kerültek a nullszaldóhoz vagy éppen hogy nyereségbe fordultak át. A probléma az volt, hogy a piacon nem volt elég vevő, aki ezt a mennyiséget fel tudta volna szívni.

Az elemzők szerint ez akár arra is utalhat, hogy a piac rövid távon elérte a csúcsát.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ