A MoneyGram visszalép a Ripple-lel kötött partnerségtől
A MoneyGram visszalép a Ripple-lel kötött partnerségétől, hivatkozva a jogi bizonytalanságra, mely már hetek óta a cég körül mozog.
A MoneyGram nemzetközi fizetésekre specializálódott vállalat bejelentette, hogy visszalép a Ripple-lel kötött partnerségtől. Az elmúlt év elején a MoneyGram 12,1 millió dolláros profitot keresett az együttműködéssel, most azonban a vállalat közölte, hogy „nem tervez hasznot húzni a Ripple díjaiból”.
A MoneyGram és a Ripple még 2019-ben lépett partnerségre, melyet akkor Brad Garlinghouse, a Ripple vezérigazgatója „stratégiai jellentőségűnek” minősített. A partnerség pedig mindkét vállalat előnyére volt, és míg a MoneyGram teljes bevétele jelentősen csökkenő tendenciát mutatott 2019-ben, a Ripple-en dollármilliókat keresett a vállalat. Ezzel együtt, valamint a koronavírusnak köszönhetően a MoneyGram óriási növekedésnek örvendhetett. Fontos azonban megemlíteni, hogy a Ripple kissé elbizonytalanodott partnerségük előnyeiben, és MoneyGram részvényeik csaknem harmadát eladta.
Mese nincs: A MoneyGram meghátrál mindaddig, míg nem oldódik a SEC és a Ripple közötti feszültség
A MoneyGram egyébként a Ripple-lel való partnerségre lépés óta óriási profitra tett szert. Most azonban úgy tűnik, az együttműködés egyelőre függőben marad. Legalábbis addig biztos, amíg a Ripple és az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete közötti viszályok nem oldódnak meg. Erre azonban még sokat kell várni, hiszen úgy tűnik, hogy a SEC és a Ripple nem tud bíróságon kívül megegyezni. A SEC egykori igazgatója úgy gondolja, hogy a SEC veszíteni fog a Ripple ellen, de erre még akár hónapokat is várni kell.
Ettől függetlenül az XRP árfolyama a hónap elején hatalmasat rallizott, a vállalat pedig a szabályozások kibújása alól Wyomingba költözött át, ahol meglehetősen szép jövőnek nézhet elébe.
Ez a cikk is érdekelhet: Az XRP egyik legújabb validátora egy svéd bunkerben fut
Költs kriptóból közvetlenül a Kraken Krak Mastercarddal!
MI A TEENDŐD?- Regisztrálj a Krakenre a linkünkkel.
- Igényeld meg ingyenesen a Krak Cardot.
- Add hozzá Apple Payhez vagy Google Payhez.
- Vásárolj közvetlenül Kraken egyenlegedről akár 400+ kripto- és fiat eszközzel.
- Élvezd a 2% cashback-et a vásárlások után, havi vagy éves kártyadíj nélkül!
