A Binance feje, CZ a csőd szélére került vállalatok megsegítését kritizálta

Changpeng Zhao elismerte a vállalat felelősségét az iparág túlélésének és fejlődésének elősegítésében, de hangsúlyozta, hogy néhány “rossz” vállalatot ennek ellenére hagyni kell tönkremenni.

A Binance vezérigazgatója, Changpeng Zhao csütörtökön kiadott egy közleményt, amelyben összefoglalta véleményét a bajba jutott kriptovállalatok megsegítéséről, valamint a tőkeáttételről. CZ a bejegyzést mindössze néhány nappal azután írta meg, hogy a rivális kriptotőzsde, az FTX több csőd szélére került vállalatnak is segítséget nyújtott.

“A mentőakcióknak itt nincs értelme”

A világ legnagyobb kriptotőzsdéjének feje csütörtökön közzétett bejegyzésében azt írta, hogy a rosszul tervezett, rosszul irányított és rosszul működtetett cégeket nem szabad megmenteni. “A mentőakcióknak itt nincs értelme.” – magyarázta, hangsúlyozva, hogy az iparágnak nem a “rossz” cégeket kellene állandósítania, hanem inkább hagyni kellene őket elbukni, hogy jobbak léphessenek a helyükbe.

Zhao azt is leszögezte, hogy a kérdés azért nem ennyire egyszerű. A segélyek ugyanis továbbra is életképes opciót jelenthetnek a szilárd üzleti modellel rendelkező vállalatok számára, amelyek kisebb, javítható hibákat követtek el. “Ezeket meg lehet menteni, és ezt követően biztosítani lehet a változtatásokat, hogy kijavítsák azokat a problémákat, amelyek a mostani helyzetet okozták.” – írta.

A BlockFi is a csőd szélére került

CZ a bejegyzést néhány nappal azután tette közzé, hogy a rivális FTX kriptotőzsde, valamint az Alameda Research hitelkeretet nyújtott a BlockFi kriptohitelező platformnak és a Voyager Digital kriptobróker cégnek. Az FTX és az Alameda Research segítségére azért volt szükség, mert a mostani medvepiaci helyzet miatt a BlockFi és a Voyager Digital is komoly fizetésképtelenségi problémákba keveredett. A BlockFi 250 millió dolláros hitelkeretét az FTX vezérigazgatója, Sam Bankman-Fried így kommentálta: “Komolyan vesszük a kötelességünket, hogy megvédjük a digitális eszközök ökoszisztémáját és felhasználóit.”

A csütörtöki közleményben CZ egyébként elismerte a Binance felelősségét a felhasználók védelmében és az iparág fejlődésében, akár még saját költségén is. Annak ellenére azonban, hogy állítólag már több vállalat is segítséget kért a Binance-től, a vállalat egyelőre egyiknek se nyújtott hitelt.

CZ a bejegyzést azzal zárta, hogy a kriptoszektor óriási ellenálló képességéről és szívósságáról tett tanúbizonyságot, és az embereknek a jelenlegi helyzetet esélyként kellene felfogniuk, hogy beletanuljanak a kockázatkezelésbe, valamint tovább népszerűsítsék a kriptovalutákat.