A Bitcoin Ordinals körül egyre nagyobb a felhajtás, felkeltette a legnagyobb befektetők figyelmét is

A múlt héten Miamiban megrendezett Bitcoin Conference 2023 emlékezetes élményeket hagyott maga után, és a befektetőket és a résztvevőket a Bitcoin hálózat új termékeivel is megismertette. A konferencia résztvevői között voltak olyan Ethereum fejlesztők is, akik az Ordinalsnak köszönhetően az elmúlt hetekben a Bitcoin felé fordultak.

A kísérletezési és innovációs hullám által vonzott fejlesztők egy infrastrukturális megoldások kategóriában megrendezett versenyen is részt vettek, ahol az OrdinalSafe, az Ordinals számára létrehozott kriptotárca is bemutatkozott. Asad Yusuf Atik, az OrdinalSafe vezérigazgatója ezt a figyelemre méltó eseményt méltatta, amely a fiatal fejlesztők számára komoly lendületet adhat.

OrdinalSafe

“Először állsz a színpadon, és megpróbálod eladni a terméked vízióját másoknak, ezért jó munkát akarsz végezni. Ideges voltam először, de a színpadra lépve a díjért, nagyszerű érzés volt.” – tette hozzá.

Az OrdinalSafe szoros versenyben a második helyezést érte el a kategóriájában.

A 22 éves fejlesztő már 2020-ban betört a kriptoszférába, miután csapata megalkotta a Proof of Innocence protokollt. A termék az Ethereum Tornado Cash nevű coinmixerhez készült. Segített a felhasználóknak bizonyítani, hogy nem egy szankcionált címet használtak a tranzakciók lebonyolításához.

Atik kifejtette, hogy februárban hallott először a Twitteren az Ordinalsról, és más Ethereum fejlesztőkkel együtt rögtön felkeltette az érdeklődést a körülötte lévő felhajtás.

“Annak ellenére, hogy Ethereum háttérrel érkeztünk, úgy éreztük, mintha otthon lennénk.” – mondta Atik. “Ha Bitcoinon fejlesztesz, akkor a közösség része vagy, igaz?”

A BTC közössége támogatja az Ordinalst

A Bitcoin Ordinals bevezetése összességében pozitívumokkal járt a hálózat számára, de a Bitcon közösség körében azért vitákat is kiváltott. Miközben az új funkció egy szép bikafutamot indított, amely a BTC-t átmenetileg 28 000 dollár fölé is belökte, az Ordinals a hálózat túlterheltségéhez is vezetett, ami a tranzakciós díjakat is felhajtotta.

Az Ordinals elérte a 3 millió inscriptiont (feliratkozást), ami minden idők legmagasabbra értékére lőtte a Bitcoin napi tranzakciós volumenét. Ez egyúttal a mempool torlódásához vezetett. A tranzakciós díjak olyan magasra emelkedtek, hogy a felhasználók kénytelen voltak “prémiumot” fizetni érte. A helyzet még bonyolultabbá vált azzal, hogy a világ vezető digitális kriptotőzsdéje, a Binance a tranzakciók megugrása miatt kétszer is leállította a BTC kiutalásokat.

Jelenleg a Bitcoin közösség túlnyomó többsége támogatja az Ordinals-t, annak ellenére, hogy az ellenvélemények szerint az Ordinals biztonsági fenyegetést jelent a hálózatra nézve. Michael Saylor, a MicroStrategy vezére támogatását fejezte ki az Ordinals mellett, megjegyezve, hogy kulcsfontosságú szerepet játszhat a Bitcoin tömeges elterjedésében.