A Celsius több milliárdos tartozásából 44 milliót fizet vissza, de még ezt sem akárkinek

A Celsius kriptohitelező platform csőd elszenvedőinek egy szűk csoportja számára a Mikulás hozott egy kis vigasztalást. A csődbíró 44 millió dollárnyi kriptó visszafizetését rendelte el a felhasználók számára. Azonban nem örülhet mindenki, a visszafizetés csak azokat érinti, akiknek kizárólag letéti számlákon volt pénze.

Fontos megjegyezni, hogy ez a végzés csak a tiszta letéti eszközökre vonatkozik – azokra, amelyek soha nem érintették a Celsius Earn számláit, és csak a letéti programban voltak.

A szerdai döntés a Celsius hivatalos hitelezői bizottsága szerint azokra az ügyfelekre korlátozódott, akiknek nem kamatozó letéti számlájuk volt, akiknek pénzeszközeit nem keverték össze más Celsius-eszközökkel, és akiknek a számlái túl kicsik voltak ahhoz, hogy a Celsius megpróbálja azokat más ügyfelek visszafizetésére felhasználni.

A Bloomberg szerint a szóbeli végzést Martin Glenn, az Egyesült Államok csődbírója adta ki egy december 7-i meghallgatáson, a bíró megjegyezte:

“Azt akarom, hogy ez az ügy előrehaladjon. Azt akarom, hogy a hitelezők a lehető leghamarabb visszakapjanak annyit, amennyit csak tudnak”.

Csekély összeg ez a 44 millió, ha azt nézzük, összesen mennyit veszítettek a felhasználók

A Celsius augusztus 29-én több mint 210 millió dollárt tartott letéti számlákon. Ebből csak mintegy 44 millió dollárnyi pénzeszköz felelt meg a legutóbbi végzés kritériumainak.

Az elrendelt visszafizetésre kerülő pénzmennyiség csak egy apró töredéke annak a milliárdos összegnek, amellyel a Celsius tartozik a hitelezőknek. A platform valójában kb. 600 ezer ügyfelének pénzét “nyelte el”. A 10 legnagyobb felhasználó együttesen nagyjából 220 millió dollárt veszített. A legutóbbi döntés azután született, hogy a Celsius tanácsadói és az érdekeltek között megállapodás fogalmazódott meg arról, hogy a letéti számlákon elhelyezett kriptók a felhasználóké, nem pedig a platformé.

A Celsius jelenleg 4,7 milliárd dollárnyi összeget tart elzárva felhasználóitól

Másrészt a Celsius Earn-számláin, vagyis azokon a számlákon, amelyek lehetővé tették a betétesek számára, hogy kamatot kapjanak, jelenleg a 4,7 milliárd dollár értékű felhasználói pénzek nagy része van elzárva.

A Celsius azzal érvelt, hogy azok a felhasználók, akik az Earn számlákon elhelyezték pénzeszközeiket, lemondtak az alapok tulajdonjogáról, amikor beleegyeztek a vállalat szolgáltatási feltételeibe. Magyarán mondva – sajnálják, el kellett olvasni az apróbetűs részt. Egy december 5-i Bloomberg jelentés szerint a Celsius 18 millió dollár értékű, ezeken a számlákon tartott stabilcoinokat akar eladni, hogy finanszírozza az átszervezését. A csődbíró, Martin Glenn december 12-én foglalkozik az alapok tulajdonjogának kérdésével.

Eközben a kriptovaluta-kölcsönző cég december 5-én megkapta a bíró jóváhagyását egy 2,8 millió dolláros kulcsfontosságú alkalmazottak megtartására irányuló programra (KERP), amelyet október 11-én nyújtott be.

“A KERP-et jóváhagyták. Most a Celsius kizárólagosságát tárgyaljuk. A K&E a február 15-i kompromisszumról beszél. Kifejti, hogy az árverések és a terv kialakítása mind az UCC-vel egyeztetve történik, és tisztában vannak a közösségben tapasztalható frusztráció mértékével.”

A (kicsit utópisztikus) Celsius helyreállítási-terv

A Celsius ügye új dimenziót kapott, amikor Simon Dixon, a több mint 100 különböző kripto befektetési érdekeltséggel és a Celsius hálózatban jelentős részesedéssel rendelkező sorozatos kripto befektető kritikus megoldásokat kínált a hálózatot jelenleg sújtó problémákra. A november 3-i YouTube-közvetítésében “Üzenet Glenn bírónak” címmel Simon foglalkozott ezekkel a kérdésekkel. Sokan azonban úgy jellemezték, hogy ez egy szokatlan megközelítés a Celsius hálózatot behálózó számtalan probléma megoldására.

Az adás során azt mondta:

“Amit tenni akarok, az az, hogy megelőzzük a sok hitelezői csatározást. Mert ha meg tudjuk előzni ezeket a vitákat, akkor szerintem minden fél számára lényegesen jobb eredményt érhetünk el. Szerintem a vizsgáló megteheti, amit meg kell tennie. Szerintem a bíró el tudja érni azokat a megállapításokat, amelyeket el akar érni. A hitelezők megkaphatják, amit akarnak. A szabályozó hatóságok és azok, akik az igazságszolgáltatást akarják szolgálni, mindezt a megfelelő időben megkaphatják, ha megfelelő megközelítéssel próbáljuk meg elérni a legjobb eredményt minden fél számára.”