A JPMorgan új blokklánc innovációs központot hoz létre

A JPMorgan az új központban elsősorban az Onyxon futó applikációk fejlesztésére koncentrál majd.

A JPMorgan és a blokklánc

Az óriáscég már egy pár éve már maga is aktívan kihasználja a blokklánc technológiában rejlő lehetőségeket. A befektetési bankóriás 2020-ban indította el Onyx néven a saját blokklánc-alapú platformját. Az Onyx egy a nagykereskedelmi fizetési műveletek lebonyolítására létrehozott platform. A platformon keresztül a bank nagykereskedelmi ügyfelei több blokklánc-alapú szolgáltatást is elérnek. ilyen például a Liink, amelyen keresztül az ügyfelek kapcsolatba léphetnek olyan bankokkal, amelyeken keresztül blokkláncon intézhetik a tranzakciókat. Ha inkább egy közös elszámolási rendszert szeretnének használni, akkor azt a cég Coin Systems nevű felületén keresztül tehetik meg. Ezen kívül az Onyx platformján lehetőség van különböző digitális eszközök létrehozására is. Végül pedig az Onyx részeként működik az anyacég blokklánc fejlesztési csoportja is.

Bővítés

A cég azonban most egy innovációs központ létrehozásán dolgozik Görögországban. Az athéni központban most még négy vezető beosztású munkakör várja, hogy betöltsék. A JPMorgan három mérnököt és egy technikai vezetőt keres az új irodába.
Az új központban a mérnökök elsősorban blokklánc technológián alapuló feljesztéseken dolgoznak majd. Az elsődleges cél olyan applikációk létrehozása lesz, amelyek az Onyx rendszerén keresztül tehetnek majd elérhetővé az ügyfeleik számára.

Digitális azonosítás

Az anyacég blokklánc fejlesztési csoportja alá tartozó innovációs központ ezen kívül a digitális azonosításhoz használt szoftverek fejlesztésén is dolgozik majd. A csoport vezetője szerint ez a technológia egy új korszakot hoz majd el a blokklánc-alapú banki szolgáltatások terén. Tyrone Lobban, aki a saját LinkedIn profilján is meghirdette a négy új állást, úgy véli, hogy a digitális azonosítás révén válik majd lehetővé az skálázás a Web3-as szolgáltatásoknál. Ezen kívül még hozzátette, hogy ennek köszönhetően teljesen új módon kapcsolódhatnak majd az ügyfeleikkel.

Wallet fejlesztés

A meghirdetett állások leírása alapján azonban az innovációs központ a már működő projektek továbbfejlesztésével is foglalkozik majd. Az egyik mérnök például a digitális azonosítás mellett a leírás szerint wallet prototípusok feljesztésén is dolgozik majd. A feljesztésektől Lobban azt is várja, hogy egyúttal új szolgáltatás típusok alapjait is lerakják majd a mérnökök.