A kriptós cégek 90%-a 6 hónapon belül lehúzhatja a rolót

A Swiss Blockchain Federation most megjelent jelentésében arra figyelmeztet, hogy a Svájcban bejegyzett kriptovaluta és blokklánc cégek 90%-a csődbe mehet a következő 6 hónapban kormányzati beavatkozás nélkül. Ennek egyedüli oka a koronavírus okozta nehéz gazdasági helyzet, amely a kriptoiparágat is teljes mértékben felforgatta.

Ma már sajnos egyértelműen körvonalazódik, hogy az egészségügyi hatások mellett jelentős negatív következménye lesz a COVID-19-nek a világgazdaságra is. Iparágtól függetlenül minden cég és vállalkozás megérzi azt. Például a British Airways már be is jelentette, hogy több tízezer dolgozójától kénytelen megválni a következő hónapokban, és szinte a világ összes országa az USA-val az élen recesszióval néz szembe.

Valószínűleg az olyan óriásvállalatok mint a British Airways csak nehezen és hosszú idő után fog majd tudni kilábalni ebből a nehéz gazdasági helyzetből. A legtöbb kisebb cég még nehezebb út előtt áll. Ők ugyanis még inkább veszélyezettebbek, mert nincs elég tőketartalékuk, vagy nem kapnak esetlegesen állami mentőövet. Különösen igaz ez a feltörekvő iparágakban tevékenykedő vállalkozásokra.

A Swiss Blockchain Federation által kiadott jelentés most pont arra figyelmeztet, hogy a kriptoszektorban tevékenykedő cégek közel 90%-a legnagyobb kockázattal találhatja szembe magát, azaz 6 hónapon belül csődbe mehetnek.

A legtöbb kriptós cég lehúzhatja a rolót a Swiss Blockchain Federation szerint

A csődhullám fenyegetése egyúttal azzal is jár, hogy több ezer munkahely került veszélybe a mostani környezetben. Lorenz Furrer, a Swiss Blockchain Federation igazgatója szerint a kripto-völgy nagyon könnyen halál-völggyé változhat, ha nem történik valami beavatkozás”.

A társaság ezt a negatív következtetést annak fényében kommunikálja, hogy több mint 800 kriptovállalatot kérdezett meg Svájcban arról, hogy a mostani koronavírus és gazdasági leállás okozta környezet hogyan hat az üzleti működésükre.

Swiss Blockchain Federation

A felmérés eredménye szerint, amit idén március 31. és április 3. között végeztek el, a megkérdezett cégek közel 90%-a úgy nyilatkozott, hogy 6 hónapon belül csődbe fognak menni, ha nem kapnak a kormányzattól valamilyen támogatást.

A blokklánc startupok is gellert kaptak

Svájc az elmúlt években a blokklánc startupok, kezdő vállalkozások fellegvárává fejlődött. A kialakított jogi környezet ugyanis nagyon kedvezett a szektor vállalatainak. Annyira, hogy még a Facebook is a Libra projektjét Svájcba jegyeztette be.

Az eddig virágzó kriptoszektor Svájcban közel 4000 embernek biztosított munkát. Ők most egyik hétről a másikra azzal szembesültek, hogy a következő fél évben bármikor elveszthetik a munkájukat. A blokklánc és a kriptostartupok pedig különösen veszélyeztettek, mert a koronavírus okozta gazdasági környezet jelentősen lecsökkentette globális viszonylatban is befektetéseket, így az eddig rendelkezésre álló tőke szinte teljesen felszívódott. Ezek a cégek pedig nem rendelkeznek elég tartalékkal, hogy túléljék a mostani válságos időszakot, és állami segítségre sem számíthatnak.

Érdemes azt is megemlíteni, hogy a legtöbb startup sikeressége azoktól a networking eseményektől függ, ahol a befektetőkkel találkozhatnak és finanszírozást szerezhetnek. Most a legtöbb ilyen esemény is törlésre került, és nincsenek kilátásban események a következő hónapokban sem.

Például a Crypto Valley Association is kénytelen volt elhalasztani a szokásos éves konferenciájukat. Nyárig valószínűleg a többi konferencia és kriptoesemény is erre a sorsra jut.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük