A McDonald’s egy svájci városban már elfogadja a bitcoint

A globális gyorsétteremlánc az elsők között vesz részt egy kriptobarát kísérletben a svájci Lugano városában.

A McDonald’s multinacionális gyorsétteremlánc bejelentette, hogy elfogadja a bitcoint (BTC) fizetési módként a Svájcban található, 63 ezer lakosú Lugano városában, amely a kriptoelfogadás egyik kiemelkedő helyszínévé vált Nyugat-Európában.

A Bitcoin Magazine október 3-án töltötte fel a Twitterre azt az egyperces videót, amelyen a McDonald’s digitális kioszkján rendelnek ételt, majd egy mobilalkalmazás segítségével fizetnek a hagyományos kasszánál. Az automatán a Bitcoin szimbólum mellett a tether (USDT) logója is felfedezhető, ami nem meglepő, hiszen 2022 márciusában Lugano városa bejelentette, hogy elfogadja a bitcoint, a tether-t és az LVGA tokent törvényes fizetőeszközként.

A város 2022. március 3-án szándéknyilatkozatot írt alá a Tether Operations Limiteddel, elindítva ezzel az úgynevezett “B-tervet”. E terv szerint a Tether két alapot hozott létre – az első egy 106 millió dolláros, azaz 100 millió svájci frankos befektetési alap a kriptostartupok számára, a második pedig mintegy 3 millió dolláros kísérlet arra, hogy a város üzletei és vállalkozásai számára ösztönözze a kriptovaluták elfogadását.

Amellett, hogy a luganói lakosok kriptóval fizethetik az adójukat, a projekt kiterjeszti a fizetést a parkolójegyekre, a közszolgáltatásokra és a diákok tandíjára is. Várhatóan több mint 200 üzlet és vállalkozás is elfogadja majd a kriptóval történő fizetést az árukért és szolgáltatásokért.

Paolo Ardoino, a Tether és a Bitfinex technológiai vezetője azt állította, hogy a B-terv remekül halad, és bejelentette, hogy kéthetes oktatási programot szerveznek a városban a blokkláncról és a kriptovalutákról.

2021 szeptemberében El Salvador lett az első ország a világon, amely engedélyezte a bitcoin törvényes fizetőeszközként való használatát. Azóta a McDonald’s az országban található mind a 19 üzletében elfogadja a kriptovalutát.