A MicroStrategy értékpapír kibocsátással vásárolna még több Bitcoint

A MicroStrategy értékpapír kibocsátással szeretne 400 millió dollárt összegyűjteni, hogy aztán még több Bitcoint vásárolhasson a cég.

Értékpapír kibocsátás 400 millió dollár értékben

December 7-én jelentette be a MicroStrategy, hogy a tervek szerint 400 millió dollár értékben fognak értékpapírokat kibocsátani. A bevételből pedig a már eddig is óriási méreteket öltő Bitcoin befektetésüket gyarapítanák még több Bitcoin vásárlásával.

A MicroStrategy tehát az eladásból származó nettó bevételt Bitcoinba szeretné befektetni, ami a jelenlegi árak mellett azt jelentené, hogy a cég több mint 20 ezer Bitcoint vásárolhatna 400 millió dollárért. Ezzel a vállalat kriptovaluta gyűjteménye közel 62 ezer Bitcoinra gyarapodna.

A MicroStrategy 2025 decemberéig félévente fizetne kamatot az értékpapír tulajdonosoknak. 2023 december 20-ától kezdődően pedig a cég fenntartja a jogot az értékpapírok készpénzre váltására is. A MicroStrategy közleménye azt is tartalmazza, hogy a vállalat kiegészítő jelleggel 60 millió dollár értékben ad értékpapírt azoknak a vásárlóknak, akik a vásárlási lehetőség elindulásától számított 13 napon belül vásárolnak értékpapírt. Az értékpapír-vásárlási lehetőség kizárólag azoknak az intézményi befektetőknek lesz elérhető, akik megfelelnek bizonyos feltételeknek.

A MicroStrategy rendszeresen vásárol Bitcoint

Nagy port kavart a MicroStrategy a kriptósok között még augusztusban, amikor bejelentették, hogy a Bitcoin lett a cég elsődleges tartalékeszköze. Akkor több mint 21 ezer Bitcoint vásároltak 250 millió dollár értékben, majd a rá következő hónapban még közel 17 ezer Bitcoint vettek 175 millió dollár értékben. Néhány nappal ezelőtt pedig, december 5-én Michael Saylor, a MicroStrategy vezérigazgatója arról számolt be, hogy újabb Bitcoin vásárláson vannak túl. A cég ez alkalommal 2574 Bitcoint vett 50 millió dollárért. A MicroStrategy tehát rendszeresen vásárol Bitcoint és nagyon ragaszkodik is ezekhez a befektetésekhez a cég. Saylor nemrégiben úgy nyilatkozott ezzel kapcsolatban, hogy 100 évig biztosan nem szeretne megválni a vásárolt Bitcoinoktól.

A legutóbbi befektetést is hozzáadva a MicroStrategy összesen 40824 Bitcoinnal rendelkezik. A jelenlegi Bitcoin ár figyelembevételével a befektetéseik körülbelül 784 millió dolláros értéket képviselnek. A vállalat összesen 475 millió dollárt költött Bitcoinokra, így ez azt jelenti, hogy a befektetéssel 65%-os nyereséget könyvelhetnek el jelenleg.

Kapcsolódó:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük