A milliárdosoknak több adót kellene fizetniük az FTX vezérigazgatója szerint

Az FTX amerikai kriptotőzsde alapítója és egyben vezérigazgatója, Sam Bankman-Fried, kíméletlen kritikával illette a felső tízezer adózási szokásait. Véleménye szerint a leggazdagabb rétegre magasabb százalékú adót kellene kivetni. Jelen pillanatban azonos mértékű adókulcs vonatkozik rájuk, mint mindenki másra. Azonban nyilvánvalóan az ő vagyonuk, illetve éves jövedelmük jócskán meghaladja az átlag emberét. Mindazonáltal, a vállalkozó szerint az adományozások (legyen szó pénzbeli vagy tárgyi támogatásról) sokkal fontosabbak.

Az FTX fejének igazságérzete felettébb erősnek bizonyult, hiszen ezen kijelentésével saját magát is bírálta. Ugyanakkor hozzátette azt is, hogy tervei szerint élete végén jóformán mindenét fel szeretné majd ajánlani jótékonysági célokra. Ha így folytatja pályafutását, akkor vagyona rendkívüli magasságokat fog majd elérni.

Momentán egyébként Sam Bankman-Fried a maga 29 évével a leggazdagabb milliárdos 30 alatt s emellett a kriptoszektor legvagyonosabb embere is. Az utóbbi címet az FTX kriptovaluta tőzsde mellett az Alameda Research kriptó kereskedő cégnek is köszönheti.

Elmondása alapján egyébként bánja már, hogy nem hamarabb lépett be a digitális eszközök világába. Továbbá azon is töpreng, hogy vajon mit tudhatott volna még véghez vinni, ha korábban kezdi az ipart. Viszont úgy véli, hogy a kriptovalutákba befektetni soha sem késő.

Az FTX elnöke kiáll a magasabb adók mellett

A 2021-es év során az amerikai kormány egyszer már fontolóra vette egy új, az adózás szóban forgó aspektusaira kiterjedő törvény bevezetését. A tervezet igazán meggyőző és ha úgy is működne, ahogy azt papírra vetették, az Amerika gazdaságának felvirágzását jelentené.

A törvényjavaslat, akárcsak az FTX vezérigazgatója, a legtehetősebb egyének adózási kötelességein változtatna. Ha a rendelet érvénybe lép, akkor az amerikai milliárdosokra, akik számszerűleg 600-an vannak, magasabb mértékű adókötelezettség vár majd az elkövetkezendőkben.

FTX adó

„Kötelességünknek érzem, hogy visszadjunk valamit a társadalomnak és ezt nem a saját hírnevünk vagy tekintélyünk miatt kell megtennünk. Ha módunkban áll, akkor segítséget kell nyújtanunk a világnak”, nyilatkozta az üzletember.

Ezenkívül, nem Sam Bankman-Fried az egyetlen kriptós nagyágyú, aki gyakran és jelentős összeget adományoz nemes célra. A másik hozzá hasonló filantróp egyén Vitalik Buterin. Az Ethereum társalapítója nagyjából 1 milliárd dollárnyi kriptovalutával segítette Indiát nemrégiben, mert az ország a pandémia következtében szinte teljesen padlóra került.